A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
2016. július 3. - Évközi
14. vasárnap - Nem várni, hanem menni!
Olvasmány: Iz 66,10-14c
Szentlecke: Gal 6,14-18
-
Evangélium: Lk 10,1-12.17-20
Az Isten - Anya. Ezt nem feminista meggondolásból mondom, hanem azért, mert
Istenben az apai, elkötelezett és biztonságot adó szeretet éppúgy él, mint
a becézgető anyai szeretet. Jeruzsálem az ószövetségi Egyház (kahal),
mi pedig anyaszentegyháznak hívjuk. Kincseiből gazdagodunk, szeretetének
melegében élünk, minden javával táplálkozunk. Ami az Egyházban szeretet és
jó, tápláló és éltető, az Istentől, az Atyától/Anyától való.
Pál jegyei: Nem a kőkés vágta seb (bár neki az sem hiányzott), hanem a Krisztus
szeretetétől megsebzett szíve, amely nem engedte nyugodni, hanem mindent
egy lapra téve futotta a pályát az Isten Országáért. Közben sok látható sebet
is kapott. Aki belebolondul Jézusba, számítson rá, hogy sok sebet kap. Inkább
keresztút lesz az élete, mint turistaút!
A világ tele van papokkal. Azt gondolom, az Úr nem a tanítványok létszámáról,
hanem hatékonyságukról beszél. Az Úr napját kell megülni, a többi nap a "Menjetek!" jegyében
kell teljék. Ami igazán hatástalanná tesz bennünket: azt várjuk, hogy az emberek
ránk törik az ajtót, hogy beszéljünk már Jézusról, hirdessük nekik az Evangéliumot.
Hát nem törik ránk. Felénk se néznek - vagy még inkább elkerülnek minket. Az
otthonülő keresztény nem tanítvány, vagy engedetlen tanítvány. Nem megsebzett
szívű tanítvány. Ferenc pápa mondja, hogy a papoknak nyájszaguk legyen.
Akkor a keresztényeknek emberszagúaknak kell lenniük. A kifelé nem sugárzó, zárt
közösség börtönben ül. A saját börtönében, nem pedig befogadni kész akolban.
Az eszköztelenség az Evangélium hirdetésében nem az igénytelenség jele, hanem
a színházi kellékek elutasítása. A sokszorosan becsomagolt Evangélium nem ismerhető fel,
a szertelen sok kellék elvonja az emberek figyelmét, eltakarja Jézus arcát, elfogja
a Szentlélek leheletét. Egyetlen eszköz a Jézusnak adott életünk, amelynek illata
van. Azt már kezdik szimatolni azok is, akik eddig más illatokhoz szoktak. Ez
teremt békességet a lelkekben, ez gyógyítja a tépett életű embereket. Testvéreinket,
akikért mindent meg kellene tennünk.
[Podmaniczki Imre, Páhi]
"Így szólt pedig hozzájuk: Az aratás ugyan sok, a dolgozók azonban kevesen vannak. Kérjétek hát az Urat (az aratásét), hogy vessen be dolgozókat az aratásába." (Lk 10,2)
- Kitől függ, hogy elegen vagyunk-e egy faladathoz?
- Mire szoktam kérni az Urat?
- Mennyire mozgósítom magam az imáimban?
2016. július 10. - Évközi
15. vasárnap - Gyakorlatra váltott szeretet
Olvasmány: MTörv 30,10-14
Szentlecke: Kol 1,15-20
Evangélium:
Lk 10,25-37
Készséggel hallgass oda az Úr, a te Istened szavára! Az
engedelmesség akkor nem tesz szolgává, ha vágyom tenni azt, ami Istennek
tetsző, Az engedelmesség a szeretet által lesz érvényes. A kénytelen-kelletlen
engedelmesség nem gazdagít, inkább kifoszt. Úgy van a számban és a szívemben
Isten szava, ha éhezem és szomjazom, ha vérré válik bennem, ha tetteimet
a bennem élő Isten irányítja.
Igen, a szeretet himnuszokra gyújtja a lelket. A Jézusba beleszeretett Pál nemcsak
itt, hanem több más helyen is szinte szerelmes lángolással tud tanúságot tenni
Jézus mindenek fölötti gazdagságáról. A zsoltárok, himnuszok, szent énekek -
hőn szerető szívű hívők Istennek tett vallomásai. Tudnánk-e
himnuszokat szerezni? Szeretjük-e annyira Istent? Mert a himnuszokat és szent énekeket
valaki először énekelte, mi csak utánamondjuk.
A középkorban még így mondták: Ézös felem! Mert magam nélküled csak fél vagyok.
Fél ember pedig nincs. Aki szeret, megfelezi uzsonnáját éhező pajtásával,
szent Márton megfelezte a köpenyét a didergő koldussal. A megfelezett öröm
dupla öröm, a megfelezett fájdalom és szerencsétlenség fél fájdalom és szerencsétlenség.
Ha elintézendő ügyemet magára vállalja valaki, akkor ügyfél vagyok. De a
felebarát, a feleség elvállalt és hordozott életet jelent. (A barát szavunkat
a szlávoktól kaptuk: a "brat" testvért jelent!) A jót megosztom, a terhet együtt
hordozom. A pap és a levita templomi szolgálatra ment, azt gondolván, hogy idejüket
megfelezik az Úrral. De Isten várhat. Vár is: azt várja, hogy az irgalmat, a
segítséget válasszam, mert kedvesebb neki a felebarátom szolgálata, mint a legtökéletesebb
templomi áldozat "Menjetek, tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok,
nem áldozatot!"
Tedd ezt, és élni fogsz! Az élő Isten lényege a szeretet, a mindent adni
tudás. A szeretet maga az élet. De nem a felmondott, ismert főparancs, hanem
a megvalósult szeretet. Elméleti szeretet nincs, vagy csak árnyék. A szeretet
mindig a legtökéletesebb valóság. A legelőnyösebb fotó sem él, a szeretet
nélküli élet pedig elzárja magát az élet teljességétől. Egy falat kenyér
milliószor többet ér a legprímább ételreceptek sokaságánál. Ha virtuális korban élünk,
magunk is virtuálisak leszünk, a szeretetünk is virtuális tartományban kóvályog.
Az nem az élethez, az nem Istenhez tartozó, abból nem sarjad örök élet. Tedd!
[Podmaniczki Imre, Páhi]
"Az pedig így szólt: A vele irgalmat gyakoroló. Szólt pedig hozzá a Szabadtó: Eredj te is, tégy hasonlóképp." (Lk 10,37)
- Mi az emberszeretetem mértéke?
- Mennyire szeretem magamat igazolni? Miért?
- Mennyire szoktam irgalmat gyakorolni? Miért?
2016. július 17. - Évközi
16. vasárnap - A jobbik rész a szolgálat
Olvasmány: Ter 18, 1-10a
Szentlecke: Kol 1,21-28
Evangélium: Lk 10,38-42
Hej, ha Ábrahám ismerte volna az Isten szentháromságos életét!
Meg azt, hogy Isten mennyire közel van. Találkozhatunk Vele, sőt benne élünk.
Annyira közeli, hogy meg lehet ebédeltetni. Abból, amit Tőle kaptunk.
Isten pedig jóízűen elfogyasztja. Uram, ha kegyelmet találtam színed
előtt, ne kerüld el szolgádat!
Milyen tapasztalatai voltak Pálnak? Talán ilyenek: amikor nagyon gyötörte a Sátán, és
sok akadályt gördített az útjába, mindig nagy volt a fogás. Sokan lettek hívőkké.
Megverik és börtönbe zárják társaival együtt Filippiben, és a börtönőr megtér
egész családjával együtt. A nagy fogás nagy erőfeszítést kíván. A misztikus életű Páter
Pióról mondják, hogy amikor kegyetlenül gyötrődött és sebei véreztek, mindig
tudta, hogy valami nagyon megátalkodott bűnös akad horogra. A szenvedés és
az Istenhez édesedés közt van valami kapcsolat. A rigó rágta cseresznye mindig édesebb,
mint az ép.
Régebben a tevékeny és a szemlélődő életet próbálták szembeállítani
Mária és Márta evangéliumi történetében. Jó az Úr lábánál ülni. Nemcsak Máriának,
hanem Jézusnak is. Jézus szomjazza jelenlétünket, vágyódik szeretetünkre, hűségünkre.
Nemcsak az szolgál, aki serénykedik, hogy asztalt teríthessen, mint Márta, hanem
az is szolgál, talán még magasabb szinten, aki odaáll, odaül a mellé, aki magányos.
Jézus nem akarja, hogy magára hagyjuk. "Maradjatok velem együtt ébren!" Lehet,
hogy a beteget nem tudod megetetni, de ha mellette ülsz, szolgálsz. Ha bekopogsz
a magányoshoz, szolgálsz. Lehet, hogy ez az első? Bizonyára, hiszen az Úr
a "jobbik rész"-nek nevezi. Jobban áhítja az emberek ragaszkodó szeretetét, mint
az asztalukat. "Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki küldött engem!"
Azért Márta is kitesz magáért: "egy Márta nevű asszony a házába fogadta".
A vándoréletet élő Jézus és tanítványai hajlékra, szolgálni kész szívre
találtak. Néha a fülön keresztül, gyakrabban a szájon keresztül találkozunk az
igazsággal. A szolgáló szeretet hamarább éri el az ember szívét, mint a fülbe
jutó tanítás. Ha valakit befogadunk, vendégül látunk, szolgálunk neki, könnyebben
hozzuk össze az Úrral, mint sok fennkölt prédikációval. Mert a szeretet a legegyszerűbb út:
egyenes út, s a legrövidebb Isten és ember között.
[Podmaniczki Imre, Páhi]
"Így szólt hozzá az Úr: Márta, Márta, sok körül aggódsz és nyugtalankodsz." (Lk 10,41)
- Mennyire szeretek, szolgálni, felszolgálni?
- Mennyire aprózom el magam?
- Mennyire szoktam aggódni? Miért?
2016. július 24. - Évközi
17. vasárnap - Isten készséges barátunk!
Olvasmány: Ter 18,20-32
Szentlecke: Kol 2,12-14
Evangélium: Lk 11,1-13
Lehet Istennel alkudozni? Nem gondolnám! Hát akkor Ábrahám?
Isten nem a játékba megy bele, hanem hagyja, hogy Ábrahám irgalmas legyen.
Sőt, el is várja tőle. Istennek kedves Ábrahám alkuja, mert nem
magáért könyörög, nem is csupán unokaöccse, Lót érdekében alkuszik, hanem
megesik a szíve a bűnös város minden lakóján. Isten ezt a résztvevő szeretetet
várja mindig. Tőlünk is. Sokat ér az igaz ember buzgó könyörgése! Ilyen
lehet a szentek közbenjárása?
Előbb temetkezni kell, hogy feltámadhassunk. Éppen ez a bökkenő: megkereszteltek,
de aminek belőlünk meg kellene halnia, ahhoz ragaszkodunk. Talán a lezser
világ életformáját sem tettük koporsóba, ugyanúgy nem temettük el önzésünket,
testiességünket, ami szárnyalásunkat teszi tönkre. Szóval, lomtalanítanunk kell.
Amit kidobsz, tudod, hogy ócskaság, helyet foglal, nehezít és gátol. De mennyi
ilyenkacatunk van! Bűneink megbocsátása azt is jelenti, hogy Jézus kitakarít
nálunk. Lomtalanít. Csak vissza ne kukázzuk!
Már az is olyan megindító, hogy egyszerűen, szinte vakmerően Atyának
hívjuk az Istent. Mennyi színes érzelmi kincs van csak ebben az egy szóban: Atyánk!
Akár fiú, akár leánygyerek, mind az apjával dicsekszik: Az én apukám! Sőt,
ha az apuka kissé gyarló, inkább dicséretes dolgokat füllent róla, hiszen szeretné,
ha büszkélkedhetne az apjával. Olyan apásak vagyunk. Szeretnénk mennyei Atyánk
nyakában lovagolni, szeretnénk mellette ülni a kocsiban. Dicsekedni mindenképp
tudunk vele. Meg hát a mi Mennyei Atyánk olyan, akitől ugyan jöttünk, de
nem megy el tőlünk, mint földi apáink, akiket el kell temetnünk, hanem mi
megyünk Hozzá. Aki a mennyben vagy!
Mennyivel inkább… Jézus szereti a negatív példákat, hogy ezáltal még jobban kidomborítsa
Isten pozitív valóságát. Lásd a hűtlen intézőt, most a kelletlen barátot.
Isten készséges barát. Nem könyörögtet addig, míg elmegy a kedvünk, hogy kérjünk
tőle, hanem megadja mindazt, amire szükségünk van. Amire igazán szükségünk
van. Azért sok mindent visszapakoltat velünk a vásárlókosárból a polcra, mert
a javunkat akarja. Ártalmas dolgainkat nem adja, mi szerezzük be magunknak. Nyújtja
a kezét, kitartóan és szelíden: Add ide, kérlek! Mi pedig makacsul ragaszkodunk
elfuserált dolgainkhoz. Míg ki nem esnek a kezünkből. Megtömjük életünket
semmit érő kacatokkal, s mivel végesek vagyunk, már nem fér oda, amit Atyánk
szeretne adni. Pedig ő kenyeret, halat, tojást akar adni. Meg Szentlelkét
kínálja életünk teljessé tételéhez. Csak hát azok a fránya kacatok! Kérjük Mennyei
Atyánkat, s csak olyant kérjünk tőle, amit ő maga is ajándékozni akar
nekünk.
[Podmaniczki Imre, Páhi]
"Minden kérő kap ugyanis, s a kereső talál,, s a kopogtatónak kinyitnak majd." (Lk 11,10)
- Mennyire bízom kitartásom eredményességében?
- Hol keresek, kilincselek, kopogtatok,? Meddig? Miért?
- Mit lehet tőlem kérni? Kinek?
2016. július 31. - Évközi
18. vasárnap - Isten mérlegén mérni dolgainkat!
Olvasmány: Préd
1,2.; 2,21-23
Szentlecke: Kol 3,1-5.9-11
Evangélium: Lk 12,13-21
Kedves Prédikátor! Mit is kell akkor csinálnunk? Ha úgyis
hiábavaló minden erőlködésünk, törekvésünk, üljünk le kényelmesen, és
malmozzunk! Komolyan így gondoltad? Gondolom, a gazdagság után törtető emberről
beszélsz. Akkor már helyén van a dolog! Azt is megmondhattad volna, hogy
a szorgalmas és sokra jutó élet eredményeit oda lehetne adni másoknak, vagy
magasabb rendű célokhoz lehet rendelni, mások javát szolgálni általa.
Tudod, nekünk volt Széchenyi Istvánunk is, meg Batthyány Strattmann Lászlónk
is. És semmi hiábavalót nem találtunk bennük. De köszönjük, hogy felhívtad
a figyelmünket a l'art pour l'art gazdagodás értéktelen és hiábavaló voltára!
Mindennek annyi az értéke, amennyit Isten mérlegén nyom. Földi életünknek, életünk
eseményeinek megvan a természetfölötti vetülete. Aminek bennünk nincs meg a természetfölötti értéke,
az valóban értéktelen. Bűneinknek nincs természetfeletti vetülete. Önző tetteinket
nem tudjuk Isten mérlegén mérni. Azért kéri az apostol, hogy ezektől szabaduljunk
meg. A természetfölötti élet az értéktelen dolgoktól megszabadult élet. A mennyországban
azzal a pénzzel lehet fizetnünk, amit itt másoknak adtunk.
Lehet gazdagodni. Istenben gazdagodni. Egyre inkább Isten akarata szerint alakulni.
Akinek hite van, ha koldus is, a világ leggazdagabbjai közt tarthatjuk számon.
Aki nem Isten szerint él, lehet, hogy gazdag, de nagyon szegény gazdag. Lehet
talán Isten kedve szerint gazdagodni. Úgy gazdagodni, hogy másoknak kenyér legyen
belőle. Akik rengeteg ember sorsát vállalták magukra, megtapasztalták, hogy
kéretlenül is áradt hozzájuk az adomány. De nem azért, hogy újabb bankszámlát
nyissanak, hanem hogy vastagabb csövön áradjon a segítség mások felé, és minél
többeket érjen el. Az Isten Városa jelszava ez volt: Mindent azonnal szétosztani! És
micsoda gazdag lelkű emberek voltak ezek! Bölcsek, nem esztelenek. A rajtuk átáramló isteni
ajándék állandóan boldoggá tette őket, s azokat is, akik általuk részesültek
Isten ajándékaiban. Éltettek másokat, s maguk is ezáltal éltek. Lelküket nem
számon kérni, hanem megdicsérni lehetett: "Jól van, derék és hűséges szolgám!" Jól
sáfárkodtál a rád bízott javakkal! Jó lenne ilyen gazdagokká lennünk! Nosza!
[Podmaniczki Imre, Páhi]
"Így jár a magának harácsoló, s nem Istenre nézve gazdagodó." (Lk 12,21)
- Mekkora szerepe van életemben az evés-ivásnak?
- Mekkora kacajra fakadnak majd az örököseim?
- Mekkora gondot fordítok az Istenben való gazdagodásomra?
