Bokor közösség
Elmélkedések

Vasárnapi elmélkedések

A vasárnapi elmélkedéseket az"Érted vagyok"folyóirat aktuális számából vettük át.

 

2017. június 18. - Úrnapja
Jn 6,51-58 - Isten kenyere vagyok-e?

Ahhoz nem fér kétség, hogy a 4. evangélium mesteri módon összegyűjti mindazt a botrányt, ami Jézus fellépéséhez köthető. Talán ezeknek is a csúcspontja az, amikor Jézus önmagáról mint Isten küldöttjéről beszél. Ebbe illeszkedik bele a kenyér és vér evésének/ivásának a kafarnaumi zsinagógába elhelyezett, megdöbbentő gondolata. Meglehetősen furcsának tűnik, hogy a beszédnek csupán a tanítványai körében van bizonyos hatása, hiszen "néhányan ettől kezdve elmaradtak". Ezzel szemben a názáreti zsinagógában csaknem meglincselik azért, mert magára vonatkoztatta az izajási ígéretet (Lk 4,28-29). Nagyon gyanús az, hogy testének és vérének kannibalizmusra hajazó ajánlását szinte kicsiny zúgolódással intézték el zsidó kortársai. A mózesi törvény ugyanis világos passzusban rögzíti: az ilyen embert el kell pusztítani, "mert semmiféle test vérét ne egyétek, mert lelke a vérben van - aki eszi, vesszen el" (3Móz 17,14).
Bár nem változtat a lényegen, mégis inkább tűnik valószínűnek a názáreti zsinagóga a mai evangélium helyszíneként, hozzátéve, hogy a szöveg maga is több rendbeli zavarban van, hiszen tömegről beszél, ugyanakkor zsinagógáról. A mondanivaló pedig inkább a kenyérszaporítást mint előzményt tételezi fel.
Hogy a zsidó hallgatóság mire gondolt, azt ezek után nem nehéz kitalálni; a nehezebb, hogy mi magunk mit kezdjünk az "én vagyok az égből leszálló kenyér" kijelentéssel. Az egyház gyakorlatába átültetett teológiai értelmezéssel tisztában vagyunk, hiszen hetenként felkínálja nekünk a szertartás: "Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem!" De vajon Jézus szertartást akart-e, vagy valami egészen mást? Vajon azt várta hallgatóitól, hogy a filozófia ingatag lajtorjáján felmászva keressenek magyarázatot az értelmezhetetlen jézusi kívánságra? Jézus szándéka talán az lehetett, hogy napról-napra "beegyük magunkat az örök életbe"? Aligha hihetjük!
Világosan kell látnunk, hogy nem étkezési etikettet akart követőire, így ránk is bízni, hanem a jézusi, mindent odaadó élet mindenkinek valóságát akarta a lelkünkbe vésni, hogy amint az életünket jobbára el sem lehet képzelni kenyér és bor, test és vér nélkül, úgy mi legyünk az a kenyér és az a vér, amely nélkül ehetetlen, élhetetlen az élet.
Tegyük fel a kérdést: Az életünk, a jelenlétünk olyan nélkülözhetetlen a világnak, az embereknek, mint a jézusi kenyér és a másokért odaadott vér? Másoknak akarunk most kenyér lenni, vagy az egésszel csak az "örökségünkért" mesterkedünk? Úgy hiányzik Isten szeretete ebből a világból, mint egy falat kenyér! Én vagyok az a falat kenyér?

[Sulyok Gábor, Budapest]

"A testem valóságos étel, s a vérem valóságos ital." (Jn 6,55)

   - Milyen szerepe van az életemben az eucharisztiának?
   - Mi számít nálam valóságosnak?
   - Hogyan viszonyulok a misztikához?

[Angel]

Az oldal tetejére


2017. június 25. - Évközi 12. vasárnap
Mt 10,26-33 - Isten verebe vagyok?

Talán ez a Mátéról nevezett evangélium legmeglepőbb gondolatainak egyike: Ne féljetek a gehennától, a pokoltól se, sőt, magától Belzebubtól se!
Zsidókból megtért keresztényeknek címzett evangéliumban meglehetősen meglepő az a keménység, amellyel szembeállítja a Jézus által megrajzolt, bizalomra és hitre épülő istenarcot az Ószövetségével, amely tele van félelemmel és fenyegetéssel. Mózes Istene még a nép biztatásaként is ezt üzeni: "Én, az Isten, féltékeny vagyok, fel ne gerjegjen az Úrnak, a te Istenednek haragja ellened, hogy el ne pusztítson a föld színéről" (5Móz 6,15). A vak is látja, hogy ez az Isten nem azonos Jézus Istenével, akinek még az értéktelennek tűnő verebekre is van gondja.
Jézus világossá teszi, hogy a tanítványoknak egyértelműen választaniuk kell, hogy a valódi Istent vigyék az emberek közé, hiszen a két isten nem fér meg a világban, a földön és a mennyben. Dönteniük kell: Vagy az egyik, vagy a másik, vagy a félelem, vagy a bizalom!
Nem véletlen az, hogy Pál sem tud szabadulni ettől az istenarctól, hiszen azt írja biztatásként a hallgatóinak, hogy "félve és reszketve munkálják üdvösségüket" (Fil 2,12). Péter meg ezt írja: "Szent félelemmel éljétek le vándorlástok idejét" (1Pét 1,17)! Pál tanácstalanságát mutatja az is, hogy mintegy egyidejűleg az ellenkezőjét is mondja: "Nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét félelemben éljetek" (Róm 8,15). "Isten nem a félénkség lelkét, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk" (2Tim 1,7). - Ezek után mihez tartsuk megunkat?
Érdekes példabeszéddel él Jézus. Melyik veréb kezd filozofálni a jövőjét illetően, melyik képes állandó félelemben élni? Jézus a megbízható Istent akarta ezzel a példázattal elénk állítani, azt, aki valóban sohasem változik irányunkban, akire mindig számíthatunk. Neki nincsenek fenntartásai velünk szemben; ha az életünk két fillért sem ér, Ő akkor is szeret, és akkor is számíthatunk rá, ha a semminél is kevesebbnek érezzük magunkat. Amilyen tudattalan bizalommal élnek ezek a semmi madarak, akiket mi emberek észre sem veszünk, még a madarak között is a legjelentéktelenebbnek gondolunk, olyan tudatos bizalommal kell élnünk ahhoz, hogy Isten iránti elkötelkezettségünk hihető legyen.
A jézusi élet kiindulópontja az a feltétlen bizalom, amely vonzóvá, érdekessé teheti azt, amit Jézus ránk bízott; Istent, a megbízható Istent. Ezt az ősbizalmat kell, hogy leolvassák rólunk, akár fülbe súgva, akár mindenki előtt, akár örömeink közepette, akár fájdalmas kínjaink között kell számot adnunk verébnyi hitünkről, bizalmunkról.

[Sulyok Gábor, Budapest]

"Mindazt tehát, aki egyetért velem az emberek előtt, azzal én is egyetértek majd égi Apám előtt." (Mt 10,32)

   - Mire használom a rám bízott értékeket?
   - Kitől óvakodom?
   - Mennyire vállalhat magáénak Jézus?

[Angel]

Az oldal tetejére


 

Archív elmélkedések Achívum