A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
2018. június 3. - Úrnapja
Mk 14,12-16.22-26 - "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!"
Az utolsó vacsora ünnepélyes keretek között elhangzott fontos
mondatát egyházunk egyértelműen úgy értelmezi, hogy Jézus arra gondolhatott:
Vonuljatok félre a világ zajától, emlékezzetek meg a mai napról, s hasonlóképpen
ünnepeljetek (misézzetek). Természetesen szerepelhetett ez is Jézus elképzelésében.
Jó látni, hogy nemcsak az áldozati rész őrződött meg a jelen gyakorlatban,
hanem a tanítói is. Nem elég azonban emlékezni, sőt még a tanítást meghallgatni
sem, ha ebből nem születnek tettek.
A szövegösszefüggés azonban bőven megenged más értelmezéseket is. Legalább
ilyen valószínű, hogy Jézus szétosztva testének jelképét, a kovásztalan kenyeret,
arra gondolt, hogy mi is így osszuk szét testünket-vérünket egymásért. Bizonyosan
nem véletlen, hogy Jézus az utolsó vacsorát csak szűk baráti körben töltötte.
Az sem lehet véletlen, hogy az este Jézus lábmosásról szóló tettével és tanításával
kezdődött.
Van helyük a kisközösségi alkalmaknak és az együttes nagy ünnepléseknek is.
Félő azonban, hogy ahol hiányzik az őszinte, személyes osztozás, s életünk
folyamatos Isten akaratához igazításának igyekezete egy szűk baráti körben,
ott a templomi ünneplések közepette is magányos, segítség nélkül maradó testvérek
létezhetnek.
Vajon milyen érzésekkel ülhettek-fekhettek ott a tanítványok? Egyrészt minden
pontosan úgy történik, ahogy Jézus mondja (pl. vizes korsós ember), csodálatos
kisugárzását, erejének hatását pedig az elmúlt három év során bőven megtapasztalhatták.
Ez biztonságot adhatott nekik. Nem hiszem, hogy ott és akkor tudták hová
tenni a lábmosás döbbenetét. Bizonyosan érezték a helyzet ünnepélyességét,
s reménykedtek Mesterük sikeres győzelmében. Ugyanakkor az árulási és szenvedési
jövendölések kapcsán érezhették a feszültséget is, hiszen ketten kardot is
vittek magukkal, minden eshetőségre felkészülve.
A szövegből viszont nehezen lehet következtetni arra a gyakori elképzelésre,
hogy rendszeresen ismételjük és újítsuk meg Jézus áldozatát, amelynek célja,
hogy utólag és előre is magára vegyen minden bűnt, s kiengesztelje
a haragvó Atyát. Jézus csak szerető, megbocsátó, ölelő Istenről,
Atyáról beszélt. aki szeretetből teremtette a világot, benne az embert,
s ha szomorú is bizonyára, hogy tőle kapott szabadságunkat gyakran elherdáljuk
és rosszra használjuk, szeretete sosem szűnik meg, hiszen nincs kiszolgáltatva
hangulati ingadozásoknak. ("Hol szeret és megbocsát, hol meg haragszik,
kivéve, ha a Fiát megöljük...")
Istenem! Szeretném, ha miattam csak ritkán lennél szomorú! Jó lenne,
ha nem maradna vigasztalás, segítés nélkül az, akinek én vagyok az "embere". Kérlek,
segíts, hogy semmilyen indokkal - lustaság, miért pont én, úgysem sikerül
stb. - se szabotáljam el azt a küldetést, amellyel megtisztelően megbízol,
és amelyet nap mint nap lehetővé teszel számomra. Amen.
[Kőszeginé Rihmer Melinda, Pécs]
"Majd himnuszéneklés kíséretében kivonult az Olajfák hegyére." (Mk 14,26)
- Milyen szokásaimat szoktam felújítani? Milyen alkalomból?
- Milyen alkalomból szoktam énekelni? Mit? Kivel?
- Mennyire érzek magamban pásztori felelősséget? Kikért?
2018. június 10. - Évközi
10. vasárnap
Mk 3,20-35 - "Azt mondták, hogy megzavarodott"
Kicsit meghökkenve
olvassuk az akkori vádat, amelynek hatására Jézus családja felkerekedett,
hogy kimentse őt zűrös helyzetéből. Nem tudjuk, hogy a Szűzanya
is hitelt adott-e a szóbeszédnek, hiszen ő már Jézus 12 éves korában is megtapasztalta,
hogy mennyei Atyjának engedelmeskedő fia sajátos utakon jár. Nincs kizárva,
hogy inkább villámhárítónak ment a felháborodott rokonok és Jézus közé. Nem
csoda, ha kusza a helyzet: Jézus Istenre hivatkozik, ugyanakkor folyamatosan
összetűzésbe kerül az akkori egyházi képviselőkkel. Akkor most hol az igazság?
De vajon ha ma élne köztünk Jézus, ma minek tartanák az emberek? "Az én gondolataim,
nem a ti gondolataitok" - mondja már Izajás is. A szeretet őrültsége ma is
botrány lenne. A lelkes, tüzes embert ma is kicsit megszállottként értékelik.
Más érdekeit a magamé elé helyezni? Ilyet az Isten sem kívánhat - mondanánk
sokan. Pedig Jézus cselekedetei és tanításai mindvégig arról szóltak, hogy
oszd szét önmagad, akkor nyered meg az Életet, ha szolgálva szeretsz. A búzamagnak
el kell halnia, hogy termést hozzon.
S itt hangzanak el a keménynek ítélt szavak is: "Ki az én anyám, és kik az
én testvéreim?" Nem tudjuk, hogy itt van-e vége a történetnek, vagy utána
Jézus kiment, megölelte övéit, és békében hazaküldte őket. De az is lehet,
hogy csak
maradt a puszta mondat, amely magasabb rendűnek értékelte a testvériséget
a vérbeli kapcsolatoknál. Az bizonyos, hogy nem a családi szálak lebecsülése,
hanem az Isten akaratának megvalósulásáért fáradozók egységének felértékelése
volt a tanítás lényege.
Az evangéliumi jelenet végén hangzik el a sokat vitatott mondat, amely szerint
minden bűn megbocsáttatik, kivéve az, amely a Szentlelket káromolja. Gyakran
találkozni aggódó testvérekkel, akik rettegnek attól, nehogy véletlenül valami
olyat kövessenek el, ami ebbe a kategóriába esik. Félelmük alaptalan, hiszen
Isten csak annak nem tudja megbocsátani a vétkeit, aki nem igényli ezt, s
így magát zárja ki Isten Országából. Aki Isten kedvét, tetszését, akaratát
keresi,
annak nincs mitől tartania. Őszintén hiszem azt is, hogy nemigen akad olyan
ember, aki a Fénnyel szembesülve ne akarná letenni minden vétkét, akár az
utolsó pillanatban is.
Mennyei Atyám! Áldalak a családomért, és áldalak hitbéli testvéreimért!
Jó lenne, ha e kettő sosem kerülne ellentétbe egymással, s bölcs sugallatod
segítene az aktuális sorrendiség megtalálásában. Segíts vigyázni testemre-lelkemre
is,
amely a Szentlélek temploma. Vezess, Uram, ebben a kavargó, kusza, rohanó
világban, hogy olyan döntéseket hozzak, amilyeneket Te hoznál, ha most járnál-kelnél
itt Baranyában! Amen.
[Kőszeginé Rihmer Melinda, Pécs]
"Ugyanis aki megteszi az Isten akaratát, ez számomra testvér, nővér és anya" (Mk 3,35)
- Mennyire vagyok tapintatos idegenekkel és enyémekkel?
- Mennyire vagyok rabja a családi köteléknek?
- Mitől érzek valakit közel magamhoz?
[Angel]
2018. június 17. - Évközi
11. vasárnap
Mk 4,26-34 - "Példabeszéd nélkül nem tanított"
Hálás vagyok, hogy Jézus örök érvényű példákat hozott,
zömében a természet világából, így van esély rá, hogy - legalább nagyjából
- ma is jól
értsük tanítását.
A magától szárba szökkenő és kalászt érlelő mag, s az aprócska, de
később madarakat ringató mustármag története komoly biztatást jelent
számunkra.
Az Ország nem bombasztikus hatalommal, feltűnéssel, zajjal érkezik.
Mint ahogy az Ószövetségben ábrázolt Isten sem a villámlásban, dörgésben,
hanem a szellő suttogásában volt megtapasztalható.
"Ebben az életben nem tehetünk nagy dolgokat. Csak kis dolgokat tehetünk,
nagy szeretettel" (Teréz anya). S ebben a munkában, szolgálatban mindenkire
szükség van! Nincs olyan, aki ne tudna mosolyogni, kinyitni egy ajtót,
megfogni egy nehéz szatyrot, megsimogatni egy sírót stb. S igen, el
tudjuk mesélni azt is, hogy jó nekünk Istenhez bújva élni. Nem az utcasarokról
harsogva, hanem összebarátkozva, egymásra figyelve, csendes beszélgetésben
tehetünk tanúságot arról, hogy velünk-bennünk az Isten. S ha botladozva
is, de hisszük, hogy jó úton járunk, amely csodás célba vezet.
Sok évvel ezelőtt egy édesapa mesélte: mindig arra készült, hogy valami
nagyot tegyen a családjáért. Ha például elönti az első emeleti panelt
az ár, akkor majd leakasztja az ajtót, és ráültetve a családot kievez,
mint Wesselényi. S közben azt kellett észrevennie, hogy a felesége
veri be a szöget a falba a képkeretnek. Várta a nagy lehetőséget, s
a napi
aprókat nem vette észre.
A minap hallott bölcsesség: nem a kamasz gyerek világlátásán kell lemérni
a szülők növelésének hatását, sok minden később érik be. De így van
ez mindennapi életünkkel is. Magunkon is tapasztalhatjuk, hogy egy-egy
mondat,
mosoly olyan erőt adhat, ami az adott pillanatban, sőt később is komoly
segítséget jelenthet. Ugyanígy gyógyítók lehetnek a mi szavaink, tetteink
is, ha azok Isten rajtunk keresztül áradó feltétel nélküli szeretetét,
bölcsességét közvetítik.
Ahhoz azonban, hogy Isten szóljon belőlünk, nyitott szív, halló fül
és folyton kutakodó értelem szükségeltetik. A mi dolgunk nem az, hogy
életünk,
szavaink eredményét méricskéljük, s főleg nem az, hogy egymáséhoz hasonlítgassuk
a "termést".
Szentlélek Isten! Szeretnék olyan lenni, mint a fűzfa, amely
a legkisebb szellő fuvallatára is azonnal mozdul. Jó lenne azon
nyomban érezni indításaidat, és tettekké váltani ötleteidet! Amen.
[Kőszeginé Rihmer Melinda, Pécs]
"Annak, ugyanis, akinek van adni fognak; akinek meg nincs, attól azt is elveszik, amije van." (Mk 4,25)
1. Hogyan szoktam értékelni, amit hallok?
2. Mi az, amit bátran veszni hagyok?
3. Mennyire tudatosak tetteim?
2018. június 24. - Évközi
12. vasárnap, Keresztelő Szent János születése
Lk 1, 57-66, 80 - "Vajon mi lesz ebből a gyerekből?"
Megszületik
a kis Keresztelő János, s a rokonok, barátok döbbenten látva a csodás
foganást, a váratlan névválasztást és az édesapa némaságának megszűnését,
felteszik a kérdést: "Vajon mi lesz ebből a gyerekből? Mert az Úr keze
volt vele."
A pusztában élő, szőrcsuhás, vadmézzel táplálkozó Keresztelő élete és
tanítása meghökkentő volt népe számára. De hiszen a prófétákat éppen
az jellemzi,
hogy más értékrendjük, életmódjuk van, mint a többségnek. A Keresztelő
megtérést hirdetett, ami nagy lépés volt a lelkek tisztulása felé, de
a szerető-megbocsátó Istenről még ő sem tudott. A szórólapátos, tűzre
vető
Úr nem igazán hasonlít a tékozló fiú atyjára. Cseppet sem irigylem a
Heródes börtönében ülő Keresztelőt, aki bátran vállalta véleményét a
negyedes fejedelemmel
szemben. S majd fel kellett dolgoznia Jézus válaszát, hogy bénák járnak,
vakok látnak, csak ő ül ott megmentetlenül a fogságban.
Mi a helyzet a ma prófétáival? Legyen szó az ökológiai katasztrófát elkerülhetetlennek
látókról, a totális erőszakmentességről álmodókról, vagy például a spirituális
felemelkedésre vágyókról... Azokról, akik nem esznek húst, nem ütnek
agyon egy legyet sem, s órákat meditálnak (hogy az előzőekre csak egy-egy
példát
mondjak). Őket is kicsit őrültnek nézzük, s meglehetősen ritkán követjük.
Jézusban pedig szinte minden mai pozitív próféta összességét találjuk.
Egység a Teremtővel, a teremtéssel, s benne kiemelten az embertársakkal.
Vajon mi lesz ebből a gyerekből? Mosolyogva és elgondolkodva nézzük az
alvó újszülöttet. Milyen világba nő majd bele? S vajon ő milyen nyomot
hagy benne? Ki tudja-e bontani mindazt, amit a Mennyei Atya a bölcsőjébe
rakott? Rajtunk, rajtad múlik!
Jézusom! Bizonytalanságban hagytad azt, akinél asszonyok szülöttei
között nem volt nagyobb. Sokszor én sem értem elképzeléseidet, döntéseidet,
nem tudok felemelkedni abba a távlatba, ahonnan te látod a világot. De
jó tudni,
hogy nem vársz tőlem többet, mint amire képes vagyok. Igaz, veled
nagyon sokra képes vagyok - lehetek! Áldalak a sok apró örömért, amit
naponta
készítesz a számomra! Segíts, hogy ne akadjon el, hanem továbbáradjon
nekem adott Fényed! Amen.
[Kőszeginé Rihmer Melinda, Pécs]
"Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, szült egy fiút." (Lk 1,57)
- Mire születnek gyermekeim?
- Mit tudhatnak rólam a rokonok?
- Kivel tudok együtt örülni?
