Bokor közösség
to

Vasárnapi elmélkedések

A vasárnapi elmélkedéseket az"Érted vagyok"folyóirat aktuális számából vettük át.

 

2019. február 3. - Évközi 4. vasárnap
Lk 4,21-30 - A látszat csal!

"Nemde József fia ő?" Sokszor nem is olyan könnyű ismerni azokat, akik közel vannak. Éppenséggel azért, mert nagyon közel vannak. Jézussal kapcsolatosan is éppen azok, akik látták felnőni, látták őt ifjúnak és látták teljes emberségében, most nem ismerték fel az ő nagyságát. Éppen ellenkezőleg, firtatják azt. Úgy tűnik, emberi természetünkhöz hozzátartozik az, hogy ha valaki túl közel van hozzánk, ha túlságosan is előtérben van, és mindennap látjuk és halljuk, nagyon könnyen az történik velünk, hogy nem is vele, hanem a róla alkotott véleményünkkel találkozunk: Minél többször találkozunk valakivel, elmélyül bennünk - nem az, hogy ő ki, hanem, hogy mit gondolunk róla, illetve hogyan látjuk őt. Hiába találkozunk nap mint nap, a saját véleményünk, a saját gondolkodásunk határoz meg...
Furcsa ez, hogy azt nem látjuk igazán, aki közel van, és az életünk múlik rajta. Néha csak egy-egy veszteség tárja fel, hogy valaki, aki nagyon közel volt hozzánk, mennyire fontos is volt!
Olyan gyakran mondjuk, és olyan természetes az imánk: "Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy." Olyan természetesnek tartjuk, hogy beszélünk róla, hogy Isten olyan távol van, nem halljuk, nem értjük. Meg kellene ismernünk a hozzánk közel álló Istent. A bennünk élő Istent. Azt, aki olyan természetesen van közel hozzánk és olyan természetesen lakik bennünk, hogy már rég elveszítettük látását. Annyira természetes, hogy fel sem tűnik hogyan éltet és hogyan van velünk.
Amikor Jézus megjelent szűkebb hazájában, nem ismerték fel. Fölfedezésre vár, aki közel van.
Sok mindent gondolunk egymásról. Felszínes ismereteink lehetnek. Hosszú ideig élünk együtt. Sokszor a negatív megközelítés él bennünk: "Te ilyen vagy, ismerlek, mi másra számíthatnék..." Közben nem is látjuk a másikat! Saját előítéleteink boldogtalanná tesznek.
Nem egyszer magunkat is meglepjük viselkedésünkkel. Mert saját magunkkal is így vagyunk! Meglep, hogy a másik "több", mint hittük. Meglep, hogy magunkról is képesek vagyunk "másként" vélekedni.
Isten több annál, mint amit felfoghatunk Belőle. Sokkal több! "Nem válaszolt! Nem segít! Nem szól! Esetleg még büntet is!" Ha történik valami, hamar vonatkoztatjuk Istenre, és vonjuk le a következtetést: Isten ilyen vagy olyan!
Feladatunk a hozzánk közel levők "felfedezése", a helyes ismeret kialakítása Istenről, mellettem élőkről és önmagamról.

[Horváth József, Tata]

"Aztán hangot adtak meggyőződésüknek előtte, és csodálkoztak a szájából fakadó nyájas szavakon és azt mondták: Nemde József fia ez?" (Lk 4,22)
   - Mennyire merek hangot adni meggyőződésemnek?
   - Mikor szoktam csodálkozni más kedvességén?
   - Mennyire vagyok előítéletem rabja?

[Angel]

Az oldal tetejére


2019. február 10. - Évközi 5. vasárnap
Lk 5,1-11 - "...mégis..."

Hajlamosak vagyunk úgy szemlélni az evangéliumi történeteket, mint amelyek nem ránk vonatkoznak. Oly távoli időben játszódtak le, amelynek nem sok köze van a XXI. századhoz. A mai evangéliumról is úgy tűnhet, hogy ez Péterhez és legföljebb az utódaihoz szól. Tehát nem ránk, a padban ülő hívekre vonatkozik. Ha így állna a dolog, nyugodtan ülhetnénk, hallgathatnánk a prédikációt, vagy "nullába kapcsolva" mélázhatnánk, unatkozhatnánk.
A csodás halfogás azonban mindannyiunknak és mindannyiunkról szól. Csak aki tudatosan elzárkózik, annak nem mond semmit!
Talán Péter is úgy hallgatta azon a napon Jézus tanítását, ahogy sokszor mi is: szórakozottan, megszokva, közömbösen. Ez így ment volna, ha Péteren múlik, élete végéig. De Jézus megszólítja. Nem kér nagy dolgot, csak azt, hogy evezzen a mélyre, és vesse ki a hálót. Nem nagy dolog, hisz Péternek ez a foglalkozása. Vonakodása mögött fáradsága és kételkedése húzódik meg. Fáradsága, mert egész éjszaka dolgoztak. Kételkedése, mert nehogy már egy vándorprédikátor mondja meg, hogy mikor kell halászni: fényes nappal, a legnagyobb hőségben, amikor nincs fogás. Ha nem ismerné korábbról Jézust, nem tenné meg. De megteszi, mert talán eszébe jutott valamelyik csoda, amelyet látott, s azt gondolta, "hátha történik valami". Mégis kiveti a hálót
Aztán hirtelen rádöbben kisstílű haszonlesésére és gőgjére. Rádöbben, hogy kételkedett, pedig már annyi csodáját látta Jézusnak. Első reakciója: "Uram, menj el tőlem..." És jön Jézus biztatása: "Ne félj!"
Péterben magunkra ismerhetünk, amint a hétköznapok forgatagában, egyformaságában megszürkül, ellaposodik az Istennel való találkozásunk. Ellangyosodott életünkben - talán éppen most! - megszólít Jézus. "Evezz a mélyre!" Mi ilyen módon okoskodunk: Mit tudja az Isten a menny magasából, hogy milyen az élet idelenn? Magunkra ismerhetünk, amikor környezetünket látjuk, és kételkedve fogalmazzuk meg: itt már csak a csoda segíthet. Magunkra ismerünk, amikor fáradságra hivatkozunk: belefáradtam az élet terheibe, nem tudok továbblépni, ennyi telt tőlem, nem tudok többet alkotni. Magunkra ismerünk a langyosságunkban: én keresztény ember vagyok, az egyház parancsait is igyekszem megtartani, még közösségbe is járok...
A történet szerint itt következik az, hogy Péter mégis kievez a mélyre... Tehát meg kell hallanom Jézus itt és most rám vonatkozó megszólítását, a rám vonatkozó feladatot. És lépni, minden fáradtság ellenére!
Nemrégiben az egyik vasárnapon a Miatyánk alatt kezet nyújtottam a mellettem álló férfinak, és az ima alatt fogtuk egymás kezét. A mise végén építő beszélgetést folytattunk, mi, előtte ismeretlenek.
Testvérem, aki beérkezettnek és lehorgonyozottnak véled az életedet, halld meg Jézus kérését: Evezz a mélyre, vesd ki s hálót, és csodás dolgokat fogsz tapasztalni!

[Horváth József, Tata]

"Amint abbahagyta a beszédet, így szólt Simonhoz: Evezz ki a mélyre és vesd ki hálóitokat fogásra!" (Lk 5,4)
   - Mennyi idő után tudom abbahagyni a beszédet?
   - Mennyire szeretem az elmélyülést?
   - Mit lehet tőlem tanulni?

[Angel]

Az oldal tetejére


2019. február 17. - Évközi 6. vasárnap
Lk 6,17.20-26 - Programbeszéd!

Ki ne mondaná el naponta akár többször is a "Miatyánk" imádságot, amiben csak a "mindennapi kenyerünket kérjük". Mennyire kiüresedett, elhadart szavak. A tartalma nem döbbent meg.
A mai evangéliumi részhez millió kommentér született. (Ajánlanám Gromon András Jézus evangéliuma Lukács tolmácsolásában c. kommentárját.)
A mai szakasz egyszerre vonz és taszít. Szűk kapun bemenni nehéz és nemes vállalkozás! Vagy csak utópia? Senki nem képes valóra váltani?
Máténál a "hegyi beszéd", Lukácsnál a "mezei beszéd" Jézus üzenetének összefoglalása. Lukácsnál mintha személyesebb lenne a megszólítás: "ti". Ugyanakkor a négy "jaj" mintha nem illene Jézus üzenetébe.
Jézus szerint az igazi boldogság olyan emberi magatartásból fakad, amely a jelenből nyílik a jövő felé. Akik a boldogságot a jelenben akarják megélni, a " carpe diem" elv alapján, a múltba nyúlnak. A jelen törékeny világ. Csodálatos és elragadó tud lenni, de mégis csak pillanatnyi. Aki elkötelezi magát, és ebben szeretne kiteljesedni, az kudarcra van ítélve. A jelen egy pillanat alatt elmúlik. Csak az tud kitörni az élet alapadottságából, az elnehezülés, az elmerülés fenyegetéséből, aki képes a jelen pillanatot a jövőre nyitottan megélni.
Manapság azt mondják a hívőknek: "Elfeledünk élni, a jövő csak álom! Ami megfogható, az a pillanat!" Pedig a jövőbe vetett hit tudja megnyerni a jelent. Akit a "most" varázsa elnehezít, annak számára nincs távlat, nincs folytatás... Jézus távlatot nyújtó programot ígér.
Szegények, éhezők, sírók, akik nyomorognak - és nem "illenek bele" a társadalomba. Akik nem élhetnek anélkül, amit egyedül Istentől remélhetnek. Üldözöttek, akiket a világ anyagias, sikerorientált gondolkodásával kitaszít magából. Hogyan lehetnek boldogok?
Jézus nem túlvilági élettel vigasztal, hanem azzal, hogy Isten Országa itt van.
Gromon a boldogság szó helyett a "szerencsések" kifejezést használja. Ez jobban kifejezi azt, amiről Jézus beszél: a bajban lévők számára a megtértek odaforduló szeretete megoldást, jelent itt és most!
Furán hangzik a Mester szájából a "Jaj nektek". Bennünket azonban figyelmeztet, hogy a vagyonukban bízók veszélyben vannak. A gazdagság érzéketlenné, keményszívűvé tesz. - A dúsgazdag érzéketlen a szegény Lázár nyomora iránt. Önámításban él, még saját halálát sem veszi számításba. A "jajok" rázzanak fel minket! Folytonos megtérésre és magunkba szállásra figyelmeztetnek.
És persze a tanítványok se bízzák el magukat! Lehet, hogy szellemiekben gazdagok (= világosan látják a jézusi örömhírt!). Lehet, hogy becsületük van az emberek előtt. De ott a veszély, hogy Istenre figyelésük elmúlt. Az igaz tanítvány szavai és tettei a jézusi örömhírt hordozzák, de mindenkor ki van téve az elutasításnak és üldözésnek. Ha ez nem történik meg, még "gyanús" is lehet a tanítványság!
Vajon félnem kell a jajoktól? Munkatárs vagyok Jézus távlatot nyújtó programjának megvalósításában?

[Horváth József, Tata]

"Jaj, ha szépeket mondanak nektek az emberek, azok szerint jártok el, azok szerink jártak el ugyanis atyáik az álprófétákkal." (Lk 6,26)
   - Hogyan viselem, ha romlik a sorsom?
   - Milyen perspektíva áll előttem?
   - Mennyire riaszt meg, ha túl jól megy a sorsom?

[Angel]

Az oldal tetejére


2019. február 24. - Évközi 7. vasárnap
Lk 6,27-38 - Az elhallgatott üzenet

Az ellenségszeretet agyonhallgatott evangéliumi üzenet az egyházban. Elég ha a Tízparancsolatot sikerül megtartani - halljuk. Az csak az Ószövetség előírása. Az Újszövetségben az Isten Országának üzenete többet kíván. Jézus sarkalatos tanítása az ellenségszeretet, és mindaz, ami ehhez kapcsolódik, ezt kibontja, és elénk tárul a mai evangéliumi szakaszban.
Legyünk őszinték: Az élet tartogat összeütközéseket, amelyekben nyerni, győzni szeretnénk, sokszor minden áron. Ez az erőszak.
Az idők folyamán a teológusok kidolgozták az erőszak erkölcstanát, a jogos és jogtalan cselekedetek elveit. Az más kérdés, hogy a jézusi tanítás nem ismer ilyent, hogy "jogos"!
"A saját érdek megvédése szükséges, de nem kötelező. Nem így a közösségi érdek, mert azt harc árán is védeni kell"! ... És ezzel már fel is adtuk az elveket! Hát még a gyakorlatot. Mert ha elveink sincsenek, akkor a gyakorlatunk még gyászosabb, mert hiányzik a fejlődni akarás is!!! Pedig Jézus világosan beszélt: Az ellenséget is szeretni kell! Isten nevében nincs bántás, fenyegetés, lövés, öldöklés...
Tudjuk, érezzük, hogy minden erőszak megront, mert még nagyobb erőszakot szül. És az ördögi kör megállíthatatlan. Mégis ott a kételkedés: Ezt a tanítást képtelenség elfogadni.
Gyűlölet helyett szeretet, jótett, áldás, imádság! - elsőként ennyi! - Ha kérnek, adj, ne is kérd vissza! - Nemcsak azokat szeretni, azoknak kölcsön adni, akik szeretnek! - Nem ítélkezni, megbocsátani, túlcsorduló mértékkel mérni! - Olyan lenni, mint a Mennyei Atya!
Ugye felsorolni is sok?! A szelídséget, a békességteremtést még nem is vettük be a felsorolásba!
Felsorolni is nehéz a teendőket! Hát meg megtenni a mindennapokban!
Nem is szaporítanám tovább a szót! Egy dolog talán megmozdít bennünket, és a megoldás felé lendít: "Úgy bánjatok az emberekkel, ahogyan akarjátok, hogy veletek bánjanak!" Házastárssal, gyerekkel, szomszéddal, akivel találkozunk, aki másként vélekedik, aki nagyon nem szimpatikus, aki... (ide írd azt, akire szerinted nagyon vonatkozna!/ ... Szóval mindenkivel!!!

[Horváth József, Tata]

"Legyetek együttérzők, amint együttérző az Apátok." (Lk 6,36)
   - Mennyi együttérzést adok másoknak?
   - Mennyi együttérzést várok másoktól?
   - Hogy viselem, ha pálcát törnek fölöttem?

[Angel]

Az oldal tetejére


 

Archív elmélkedések Achívum