Bokor közösség
to

Vasárnapi elmélkedések

A vasárnapi elmélkedéseket az"Érted vagyok"folyóirat aktuális számából vettük át.

 

2019. október 6. - Évközi 27. vasárnap
Lk 17,5-10 - Istenbe vetett bizalom!

Induljunk ki a Pál (vagy tanítványi köre) szerint ránk bízott kincsből, amelyről a mai olvasmányban hallunk (2Tim 1,6-8.13-14). Ez nyilván az Istentől és Jézustól származó tanítást jelenti. Ezt kell a bennünk lakó (élő) Szentlélek erejével őriznünk. Azt is tudjuk kétezer év óta, hogy ez nem elásást, befagyasztást (tartósítást) jelent, hanem élőként őrizést, annak minden felelősségével együtt. Ennek jegyében cserélték le némely fordítások a mai evangéliumbeli jézusi tanítás "hit" szavát a "bizalomra". Ez talán segít megszabadítani gondolkodásunkat a hithez kapcsolódott sok téves értelmezéstől. Ugyanis nem nagyon szeretjük "miért" kérdésünkre azt a választ kapni, hogy "csak" vagy "azért". Ugyanennek a hitem szerinti (lám, mégiscsak használom az imént leszólt "hit" szót!) megvalósulása éppen az, amit most teszünk együtt: értelmezni véljük, sőt élőn tartva igyekszünk kifejteni a kapott tanítást. Ha ezt jól tesszük, akkor egyúttal tovább is adjuk azt...
A KIO (Gyurka bácsi) révén tudjuk, hogy a hit "igaznak tartást" és ennek nyomán "életet rátevést" jelent. A továbbiakban ennek megvitatására, utánolvasgatásra biztatlak Benneteket, kedves reménybeli Olvasók, akikben él a Lélek!
Aminek növelését az apostolok kérték Jézustól, azt annak idején ők is, s egyúttal ma mi is, csak saját magunk tudjuk megtenni. Éppen az olyan szellemi-lelki tevékenység az, ami ezt eredményezheti, mint amit most is teszünk (én a szövegszerkesztőbe írás idején, Ti pedig, amikor éppen elolvassátok).
Jézus tanításának leglényege az istenkép megváltoztatása volt (lett volna?), a néven sem nevezhető félelmetes Mindenható helyett a Szerető Apácska (ahogyan Tádé nevezte) központba állítása. Ő az, akiben lehet bizalma az emberiségnek, hogy mindazok ellenére, ahogyan alakítjuk a Tőle származó életet, mégiscsak van/lesz folytatás (földi és ezen túli értelemben is...).
Lukács megörökíti Jézus ritka "kiakadásainak" egyikét: "Ha csak annyi bizalmatok lenne... De mégis, szeretlek benneteket. Na, ide figyeljetek..." És jön a hasonlat a mustármagról, meg a természetátalakításról. Akkor még nem volt szó földmunkagépekről stb.
A másik példabeszéd "Sitz im Leben"-jéhez ("életbe ágyazottságához") vajon mit szólnak a mai emberjogi aktivisták? Akkoriban lényegében közmegegyezés volt a rabszolgaság, szolgaság valóságáról. Meggondolandó, hogy ez a leosztás a puszta életükön kívül semmivel sem rendelkező embereknek viszonylag biztos munkahelyet, megélhetést, élelmezést, lakhatást, ruházkodást jelenthetett, még ha elég morbid is a társadalmi viszonyok efféle értelmezése. Ma talán másként van?
A parancsolás ugyanakkor kényszer hatása alatti, kötelező cselekvésre utal. Nemcsak fegyveres testületek, parancsuralmi rendszerek működnek ezen elvek szerint. Létezik egy igen elgondolkodtató fogalom a fegyveres testületekkel kapcsolatban: munkaidő-beosztásukat, tevékenységüket előszeretettel nevezik szolgálatnak. A normális szóhasználat azonban az egészségügyi, karitatív, lelkészi, pedagógiai, nevelési stb. tevékenységeket nevezi szolgálatnak. Ezekben a tevékenységekben alapelvárás lenne a szeretet szerinti cselekvés, ami szabadságot feltételez.
Ezt a Jézustól tanult, Lélek szerinti szabad tevékenységet adja meg nekünk a mai napra is a Szerető Atya!

[Cserta Gábor, Székesfehérvár]

"És azt mondták az apostolok az Úrnak:"Adj nekünk ehhez hitet." (Lk 17,5)
   - Milyen forrásból erősítem meggyőződésemet?
   - Mennyire bízom meggyőződésem erejében?
   - Mennyire működtetem hitemet?

[Angel]

Az oldal tetejére


2019. október 13. - Évközi 28. vasárnap
Lk 17,11-19 - A tíz leprás meggyógyítása...

Ma induljunk ismét Pállal (2Tim 2,8-13), aki szerint a hirdetőt ellehetetleníthetik ugyan, de Isten szavát nem bilincselhetik meg. Ez eléggé paradox, mivel Isten szava csak az emberek révén megvalósuló kimondás által tud megnyilvánulni.
Micsoda felelősség van azon, aki változtatni szeretne egy másik ember istenképén! Tulajdonképpen miért is teszi? Hogy eggyel növelje a saját vallása követőinek számát? Vagy tényleg segíteni szeretne a bajban lévőn, és szerinte csak a megváltoztatott látásmód alapján várható gyógyulás? A létszámnövelés (hittérítés) persze valóban lényeges. Egyrészt mert minden vallás alaptétele a továbbadás elvárása, másrészt mindenki akkor érzi értelmesnek azt az irányzatot, amelyben van, ha ott minél nagyobb a létszám (nyájszellem?) - valamint a neki kedvesek közül is minél többet szeretne ott tudni.
Az evangéliumban Lukács ma ismét egy nagyon is valós, akkori társadalmi problémának Jézus általi, egyedi megoldásáról számol be. Korunkban egyre több ószövetségi vallási előírásról bizonyosodik be, hogy az tulajdonképpen a választott nép megmaradását szolgálta, legyen szó kézmosási, lábmosási, étellemosási stb. előírásról. Ugyanilyen volt a fertőző leprás kényszerű kiközösítése, hiszen mit tehettek volna gyógyítási lehetőség híján? A lepratelep közegészségügyi intézmény volt, amit a vezetőség (kollektíven, elvileg kizárva a megvesztegethetőséget) felügyelt. Mivel a zsidók Isten büntetésének tartottak minden betegséget, ezért tartozott a betegség is a vallási felügyelet alá.
Hogyan lehetett ott idegen nációjú és hitű beteg, egy szamaritánus? És miért csak a szamaritánusnak jutott eszébe, hogy hálát adjon Istennek azért, hogy a Beléje vetett bizalma meggyógyította? A gyógyult leprás bátor volt elszakadni az általánosan elfogadott gondolkodástól, mert másként gondolkodni, szóba állni egy új látásmóddal. Ezt a nyitottságot tanulhatjuk el ma tőle. Azt, hogy soha semmi nincs véglegesen lezárva, az arra alkalmasak, hivatottak küldetése az, hogy egyre tovább- és továbbgondolják a dolgokat, a miénk pedig az, hogy nyitott szívvel és elmével csatlakozzunk hozzájuk.
Ehhez adjon a Teremtő hősies, kitartó (de nem makacs, rugalmatlan, hajthatatlan, önfejű...) lelkületet!

[Cserta Gábor, Székesfehérvár]

"... és fölemelvén hangjukat, mondván: Jézus rabbi, szánj meg minket!" (Lk 17,13)
   - "Ki milyen fokú szánalomra számíthat részemről?
   - Mikor szoktam emelt hangon beszélni? Miért? Kivel?
   - Hogyan szólítom azt, akitől kérni akarok?

[Angel]

Az oldal tetejére


2019. október 20. - Évközi 29. vasárnap
Lk 18,1-8 - "Szolgáltass nekem igazságot!"

Mindhárom mai Ige (2Móz 17,8-13, 2Tim 3,14-4,2 és az evangélium) a vezetőkről szól. Az élet rendje, hogy természetszerűleg kellenek és lesznek is vezéregyéniségek (már az állatok körében is van "falkavezér"). Énekkarban is meg kell adni a hangot, a tempót, el kell kezdeni, végig kézben tartani, majd be kell fejezni a művet. A próbákon állandóan "cizellálgatni" kell a darabot. Csak így van értelme. Nem is jut eszembe olyan tevékenység, amihez ne kellenének valamiféle vezetők, szervezők, hangadók. Még a remeték világában is van, aki kitalálta az aktuális módit, amit az arra fogékonyak másolnak. Az egész Teremtés úgy van "kitalálva", hogy azok viszik előre a dolgokat, akik el tudnak szakadni a megszokottól, más látásmódjuk van, és mernek is élni vele.
Mózes kellett a zsidóknak, hogy legyen, akire hallgassanak; rájöjjenek, hogy nem ott a helyük, ahol vannak, nem a szolganépség a "küldetésük", meg kellene indulni "hazafelé". Pál sem volt akármilyen egyéniség, életének meg is van az "eredménye" (minden értelemben!). El is mondja a "nagy titkot", hogy mi kell ehhez: tanulni, tanulni, tanulni (vö. 2Tim 3,14). Aztán "rajta, utána"! Az ellenszenves "bíróról" szóló, Jézus által elmondott történetnek is az a lényege a számomra, hogy adódnak olyan helyzetek, amikor valakinek döntenie kell. Ezt jó esetben a felek valami ok miatt elfogadják, vagy a "játékszabályok" szerint elfogadtatják velük... Igazságos döntést kér az özvegy, vagy számára kedvezőt? Ami könnyen lehet, hogy nem igazságos! Egyébként is milyen objektív döntés lehet az, amit a veréstől való félelem és az erőszakoskodás miatt hoznak?
Visszatérve a vezetésre: Testvérbarátom, aki ezeket a sorokat olvasod! Nagyon jól tudod, hogy közösségeink léte és további megléte megkívánja Tőled is, tőlem is, hogy valamilyen szintű vezetők legyünk, vagy ha még nem vagyunk, akkor azzá váljunk. Ezért született ez a folyóirat is, ezért íródnak ezek az eszmefuttatások, ezért olvassuk most éppen aktuálisan ezeket a sorokat. Nem álszentek szeretnénk lenni, hanem valamennyire jó és eredményes vezetők...
A mai evangélium utolsó gondolata szerint az a lényeg, hogy ezt az egészet alapvetően meghatározza az, hogy van-e ebben (röviden) hit, bizalom. És hogy ne feledjem: Van-e benne jézusi szeretet? Mert anélkül csak mozgalom! A mozgalmak végkifejletét pedig már ismerjük a történelemből. Az őket létrehívó társadalmi, politikai viszonyok megváltozásával kimúlnak.
Mi, akik hiszünk a Bokor további létének szükségszerűségében, "küldetésében", szeretnénk világosan látni az Utat (mint a zsidók a pusztában). Hiszünk abban, hogy valamilyen létmódban, valamiképpen velünk van és "imádkozik" értünk Gyurka bácsi!

[Cserta Gábor, Székesfehérvár]

"...csak mivel fáraszt ez az özvegy, megvédem, nehogy végül kapjak a szemem alá, miközben ide mászkál." (Lk 18,5)
   - Kiket szoktam kifárasztani? Mivel?
   - Mennyire szoktam elkerülni, hogy zaklassanak?
   - Nem vagyok-e közönyös?

[Angel]

Az oldal tetejére


2019. október 27. - Évközi 30. vasárnap
Lk 18,9-14 - Imádkozni, de hogyan?

Az ima fogalma, gyakorlata az, amiről mindenkinek, aki ezeket a sorokat olvassa, bizonnyal markáns véleménye van. A kisközösségi életet élőknek visszatérő problémájuk, hogy mikor, hol, mennyit, mit, miért, kiért imádkozzanak, hogyan forduljanak egyénileg és közösen Istenhez. A vallásos lét spontán vagy szervezett megnyilvánulása az ima. Egyáltalán helyes dolog-e az imáról vélekedni? Kritikával illetni az idejét múltnak gondolt gyakorlatokat, rossznak az eredménytelennek bizonyuló kérő formulákat, cikisnek a túlburjánzó dicsőítéseket... Netán körimába bekapcsolódva, azt beolvasásra, kioktatásra használni? Kiüresedhet, lélektelenné, rutinszerűvé válhat a körima is!
Személy szerint nem tudom megállni - például egy temetésen -, hogy a Miatyánk imádkozása során ne nézzek körül. Ha már nem zeng közösen az ima, legalább mozog-e az emberek szája. Majd szinte mindig sajnálkozva állapítom meg (és kulturálatlanságnak tartom): Még sem futja erre? Ezt sem tanította meg nekik az édesanyjuk, vagy valaki?
Vajon ez a vélekedés tulajdonképpen az, amit a farizeus tett? Hova tegyük akkor Pál öntudatát? Gyerekkorunktól életünk végéig azt halljuk, hogy mi az emberhez méltó, a teremtettséget kiteljesítő élet. S ahol éljük ezt az életet, ott minőségi dolgokat teszünk-e?
Az ÁEH és a III/III idején állandóan visszatérő vád volt az elitképzés. Milyen az önismeretünk, van-e önbecsülésünk, öntudatunk? Mikor válik mindez önelégültséggé? Minőségi gondolkodás, cselekedetek, szint? Ha a Bokor laikusok, házasok, nagycsaládosok teológiát művelő szerveződésének is véli magát, akkor hol vannak ennek írásban is megnyilvánuló eredményei? Jelenleg ez az elmélkedés megüti-e az elvárt szintet, való-e az "Érted vagyok"-ba? Épülnek-e nyomán valakik, vagy csak bosszankodnak, s sajnálkozóan legyintenek? Mit gondolunk a Bokorról? Van-e kiválasztottság tudatunk?
Visszatérve az önértékelésre: Nem tudom, ki hogyan van vele, de én, ha valami kerti vagy ház körüli munkát végzek, akkor időről-időre - mintegy pihenésképpen - kicsit elüldögélek, végignézek azon, amit elvégeztem. Ilyenkor kicsit elégedetten nézegetem az eredményt: Nem is olyan rossz... - Minden vágyunk az, hogy amit teszünk, az értelmes, értékes, színvonalas, Istennek tetsző legyen. Ehhez óhatatlanul hasonlítanunk, viszonyítanunk kell (farizeusok vagyunk?). Visszatérően egyensúlyozunk az egészéges önértékelés és a kötelező (?) szerénység között.
Gondoljunk vissza a 2017. februári Bokorünnepre, amely az egyensúlyról szólt!

[Cserta Gábor, Székesfehérvár]

"Két ember fölment a templomba imádkozni: az egyik farizeus volt, a másik meg vámos." (Lk 18,10)
   - Mennyire tudok imádkozni a templomban? Mit?
   - Kikkel szeretek együtt imádkozni? Miért?
   - Van-e imaközösségem? Mióta?

[Angel]

Az oldal tetejére


Ne azt kérdezd, mit ad neked az élet,
hanem azt, mit adsz te!
(Alfred Adler)

 

Archív elmélkedések Achívum