2025. augusztus 3. - Évközi
18. vasárnap
Lk 12,13-21 -"Esztelen, még az éjjel visszakérik tőled lelkedet! Amit gyűjtöttél,
kire marad?"
Ez a szentírási szakasz konkrét követelményeket fogalmaz meg azok számára, akik
követni akarják Jézust. Olyan irányelveket ad, amelyek a mai kor keresztényei
számára világos útmutatások.
Az evangélium hirdetése minden jézuskövető küldetése. A hetvenkét tanítvány
tagja nem a szorosan vett apostoli körnek, mégis küldi őket Jézus. Mostani
világunkban, amikor sokan eltávolodtak a jézusi eszménytől, különösen fontos
tanúságot tenni jézusi hitünkről. Ez a tanúságtétel lehet szóbeli, de még
inkább életpéldával történik.
Egyszerűség és bizalom. Jézus arra inti a tanítványokat, hogy ne bízzanak az
anyagi esz-közökben, ne az anyagi eszközök határozzák meg az identitásukat és
az értékrendjüket. A mai fogyasztói társadalomban különösen is érvényes ez az
üzenet. Az egyszerű életmód, a lemondás képessége és az Istenbe vetett bizalom
a Jézus melletti tanúságtétel hiteles jele lehet.
A békesség kultúrája. A jézusi ember a béke hírnöke. Nemcsak háborús vagy politikai
kontextusban értjük ezt, hanem a mindennapi kapcsolatokban is a béke hírnöke:
családi kapcsolatokban, konfliktusok elsimításában, közösségi feszültségek csökkentésében.
Aki Jézust követi, az békét sugároz.
Jézus tanítását sokszor el is utasítják az emberek. A tanítványok nem mindenhol
találtak nyitott szívekre. Ez ma sincs másképpen. A jézusi értékrend sokszor
gúny tárgya lehet, vagy közömbösséggel találkozik. Jézus azonban bátorít és biztat:
tovább kell menni. A jézusi tanítvány nem a földi sikerért, hanem az Istenben
való közösségért dolgozik.A példabeszéd második részéről szeretném megosztani
veletek a gondolataimat.
Ösztöneinkbe van írva az ön- és a fajfenntartás. Gondoskodni akarunk saját magunk
és a gyerekeink biológiai szükségleteiről a jelenben meg a jövőben
is.
Adott egy ember, aki sok munkája révén bőséges terméshez jut. És ezzel a
terméssel valami épeszű, értelmes, okos dolgot akar csinálni, hogy ez neki
és az utódainak is javára váljon. Előre gondolkodik, tervez. Nehéz ezt pusztán
csak valami rossz dolognak látni, valami bűnnek.
Hol itt a baj? Tagadhatatlan, hogy a XXI. században kinyíltak a lehetőségeink
- házunk van, autónk, finom ételeket eszünk, öltözködünk, utazunk, információk
áradatához férünk hozzá. Ez mind jó, de megnőtt az esélye annak, hogy elveszünk
ezekben. És nem is tűnik fel, hogy elveszünk. Függőség alakul ki bennünk
- jólétfüggőség. Ki akarjuk elégíteni minden vágyunkat és a szeretteink
vágyát is. Azt gondoljuk, hogy akkor leszünk jól, ha minden vágyunk teljesül.
Ha az összes célunk megvalósul. Akkor boldogok leszünk, mert megtaláltuk, amit
kerestünk.
De nem így van. Mert a boldogság nem az összes vágyunk, szükségletünk kielégülése.
Mert ha ezeket hajtjuk, ezeket keressük, elveszítjük a kapcsolatot saját magunk
lényegével és Istennel. Mert a vágyaink kielégítése felemészti minden gondolatunkat,
időnket és energiánkat. A megszerzett javakban nem találunk rá Istenre,
és elvész a lényeg.
A termés, amit learattak, jó, abból lesz a kenyér. Jó, ha gondolunk a télre,
a szűkebb esztendőkre, és raktározunk.
De mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, de a lelke kárt szenved?
Azt kérem, hogy ne vesszünk el az evilági javak hajszolásában, hanem keressük
meg a szívünk mélyén rejlő Istent, mert ez többet ér, mint a világ összes
kincse.
[Kissné Kosztolányi Klára, Pilisborosjenő]
"Mester, szólj testvéremnek, meg kell osztania
velem az örökséget."
(Lk
12,13)
- Miről szokott vita lenni köztem és a rokonaim között?
- Hová fordulok, ha vitás kérdésben nem tudok dűlőre jutni
az enyémekkel?
- Mitől remélem életem bőséges voltát?
[Angel]
2025. augusztus 10.
- Évközi 19. vasárnap
Lk 12,32-48 - "Ahol a kincsetek, ott lesz a szívetek
is!"
Minden ember kincset akar találni, és ha megtalálta,
nem akarja elveszíteni. Az igazi kincs azonban nem anyagi természetű.
Jézus a gazdagokról beszél, akiknek a kincse múlandó és bármikor elveszhet.
Kemény beszéd ez ellenük. A gazdagság kizárja, hogy rászoruló embertársaikon
keresztül kapcsolatba lépjenek Istennel.
Nekünk meg kell találnunk az igazi, maradandó kincset. Jézus szerint ez a kincs
Istennél van, a közösségben, a barátságban, ez a kincs tulajdonképpen a szeretet,
ami sosem fogy el, ennek az abszolút kincsnek a megszerzésére biztat Jézus.
Amihez az ember szíve kötődik, ahhoz tartozik ő maga. Akinek a szíve
a pénzhez kötődik, az a pénz elkötelezettje, akármit gondol is. Minden,
ami a megélhetésen túl van, azt oda lehet adni, így gyűjteni mennyei kincseket,
és megszabadulni a gazdagság kísértésétől.
Mi az én igazi kincsem, milyen kincseket gyűjtök? Az anyagi javak szerzésének
a vágya, az anyagiasság mennyire befolyásol? Megnyugtatom magam azzal, hogy ezek
mind kellenek nekem ahhoz, hogy éljek, jól éljek, ennyi jár nekem?
A második szentírási rész az éberségről, a készenlétről szól. Az ősegyház
apokaliptikus világát tükrözi, Jézustól idegen tartalommal. Nem tartom valószínűnek,
hogy valódi jézusi szövegek lennének. Jézus második eljövetelének (parúzia) elmaradása,
a bizonytalan vég állandó készenlétet követelt. A fenyegető végítélet napja
virrasztásra és éberségre hívott fel.
Azért van mondanivalójuk számunkra is ezeknek a soroknak: a mostani erőszakkal
teli világban is készen kell lennünk Isten Országa elveinek megvédésére, amikor
próbára teszik hűségünket az erőszakmentesség, az adás és a szolgálat
terén.
[Kosztolányi Mária, Vác]
"Megjön annak a rabszolgának a gazdája
olyan napon, amelyen nem várja és olyan és olyan órában, amelyben
nem tud semmiről, és félbeszakítja, és a hűtlenek között
adja ki részét." (Lk 12,46)
- Hogyan viselem, ha félbeszakítanak?
- Kit szoktam félbe szakítani? Miért?
- Mennyire vagyok hű szolgálatomban?
[Angel]
2025. augusztus
17.
- Évközi 20. vasárnap
Lk 12,49-53 - "Azért jöttem, hogy tüzet
gyújtsak"
Összegyűjtöttem Jézus azon mondatait, amelyeket ezzel a fordulattal
kezdett.
Azért jöttem,
- hogy beteljesítsem a törvényt és a prófétákat,
- hogy kardot hozzak,
- hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával,
- hogy tüzet gyújtsak,
- hogy szakadást hozzak,
- hogy életük legyen,
- hogy világosság legyek,
- hogy megmentsem a világot,
- hogy tanúságot tegyek az igazságról,
- hogy a bűnösöket hívjam,
- hogy ott is hirdessem az evangéliumot...,
- hogy ítéletet tartsak,
- hogy lássanak.
Vajon mit mondanál nekünk, ha ma jönnél közénk? Talán ilyeneket:
Azért jöttem, hogy újra elmondjam nektek, amit Atyám már oly sokszor megüzent
a próféták által, amit nap mint nap megmutat, hogy feltétel nélkül szeret
benneteket. Már akkor szeretett, amikor megfogantál, és úgy szeret, ahogy
vagy.
Azért jöttem, hogy elmondjam nektek, hogy csodálatos világot kaptunk Atyámtól,
és a csodák felismerése csak rajtunk múlik. Hogy felelősségünk van a csodák
megőrzésében és abban is, hogy megmutassuk azoknak, akik csak néznek,
de nem látnak.
Azért jöttem, hogy elmondjam nektek, nem könnyű és nem is lesz könnyű az
életetek, de azt is, hogy könnyekből lesz a mosoly, fájdalomból lesz ölelés.
Ha megértitek, amit mondok, akkor nem boldogok lesztek, hanem boldogok vagytok
már most.
Azért jöttem, hogy megértsétek, hogy az Isten Országa nem egy valamikor eljövendő Messiás
uralma, hanem a bennetek megszülető békesség.
Azért jöttem, hogy ne a sokban, a nagyban keressétek ezt, hanem a kevésben,
a kicsiben. Az "elég"-ben. Akár abban, hogy elég neked az én szeretetem.
Úgy, ahogy elég volt nekem Péter, Jakab, Tamás és Júdás szeretete. És József
meg Mária szeretete, ami elindított. Nem tudok mindent elmondani nektek, de
nézzétek a mezők virágait és az ég madarait! Érezzétek a víz simogatását
és a szél hűsítő fuvallatát! Lássátok meg a felkelő napot, a
bodros és fátyolos felhőt, halljátok meg a víz csobogását!
Azért jöttem, hogy ezeket megértsétek. És azért, hogy a mérgező növényeket
és a vérengző vadállatokat, a kiszáradt földet, az orkán tombolását, a
sivatag porával elhomályosult napot, a villámok csapkodását, az árvíz sodrását
is megértsétek. Mert az élet a lent és a fent, a béke és a küzdelem, a sötétség
és a világosság.
De leginkább azért jöttem, hogy az Atyánk, a ti Atyátok és az én Atyám ölelő szeretetéről
beszéljek. Szeressétek egymást! Szeressétek, ahogy én szerettelek titeket!
[Botlik Benedek, Budapest]
"Mária választotta a jórészt, amely nem fog
tőle elvétetni." (Lk 10,42)
- Mennyire szoktam aggódni? Mi miatt?
- Mennyire aprózom el magam?
- Milyen érveim vannak a mellett, akit meg akarok védeni?
2025. augusztus
24.
- Évközi 21. vasárnap
Lk 13,22-30 - "Igyekezzetek a szűk kapun
bejutni, mert mondom nektek, sokan akarnak majd bemenni rajta,
de nem fognak tudni."
Jézus, úton Jeruzsálem felé, tanítja a körülötte levőket.
Arról beszél, ami számára a legfontosabb: az Isten Országáról.
Hallgatói számára olyan érthetetlen, amit mond, hogy kénytelen
hasonlatokat is mondani. Az Isten Országát előbb a mustármaghoz,
majd a kovászhoz hasonlítja. Ezután teszi föl hallgatói közül
valaki ezt az apokaliptikus kérdést: "Uram, ugye kevesen
üdvözülnek?" Jézus pedig válaszában egy szűk kapuról
beszél ugyan, de az üdvözülők számát nem korlátozza (vö. "Atyám
házában sok hely van", Jn 14,2), hanem a bejutás fontosságát
és nehézségét hangsúlyozza. Tehát az őt hallgatóknak nem
azt kellene találgatniuk, hogy kevesen lesznek-e, vagy sokan,
akik bejutnak az Isten Országába, hanem minden erejüket arra
kellene fordítaniuk, hogy azt tegyék, ami a bejutáshoz szükséges!
Azaz földi életünket igyekeznünk kell olyanná tenni, hogy életünk
végén a Mennyei Atya ránk ismerjen!
De, mi lesz azokkal, akik életük folyamán süketté és vakká teszik magukat,
ezért nem értik meg a mindenkihez szóló Lélek szavát? A szűk kapu hasonlatának
- szentírástudósok által is kétes hitelességűnek tartott - apokaliptikus
befejezése róluk szól. Ugyanis Jézus Mennyei Atyáról szóló - kevésbé apokaliptikus
- tanításai éppen ennek a képnek az ellentettei. Például a tékozló fiút keblére
ölelő atya (Lk 15,11-32) vagy az elveszett juh megtalálása miatt örvendező juhász
(Lk 15,3-7), mind olyan példabeszédek, amelyek egészen más Isten-képről
tanúskodnak. Még egyértelműbben fogalmazva: "Szeressétek ellenségeiteket,
tegyetek jót haragosaitokkal [...] Legyetek [...] irgalmasok, amint a ti Atyátok
is irgalmas" (Lk 6,27,36)!
Van okunk tehát reménykedni a Mennyei Atya jóságában! Ez azonban nem veszi
le a vállunkról a felelősséget! A szűk kapun ugyanis nem tudunk belépni
akkor, ha a szeretet és irgalom útjáról letérve, szabad akaratunkból elutasítjuk
az azon túl ránk is váró Isten Országát!
[Bajnokné Benyhe Judit, Budapest]
"Szólt azonban hozzá valaki: Nagyúr, vajon
kevesek a megszabadítottak?" (Lk 13,23)
- Meddig vagyok elégedet az apró változásokkal?
- Mennyire izgatnak a statisztikai adatok?
- Mit teszek a pozitív változások növekedéséért?
2025. augusztus
31. - Évközi 22. vasárnap
Lk 14,1.7-14 -"Mert aki magát felmagasztalja,
az megaláztatik, aki magát megalázza, az
felmagasztaltatik."
Egy ebédnél hangzik el ez a mondat Jézus szájából. A vendéglátója
ezúttal egy vezető farizeus, ő és köre nyilván alaposabban
meg akarja ismerni ezt a furcsa rabbit. Azonban vita támadt a
presztízs, a főhelyek körül. Elsőre úgy tűnhet,
Jézus jól hasznosítható taktikai tanácsot ad az emberek szemében
történő megdicsőülésre: "Telepedj le az utolsó
helyre, és amikor belép az, aki meghívott, így szól majd hozzád..." A
Jézusról tanultak alapján azonban úgy vélem, itt Jézus csupán
egy bizonyos magatartásforma egyszerű következményét mondja
el: Ha ideülsz, ez lesz, ha odaülsz, az lesz. Nem gondolom, hogy
Jézus az ottani ülésrend-problémát akarta volna megoldani, még
kevésbé azt, hogy a maximális társadalmi pozíció eléréséhez adott
volna karriertanácsot. Inkább ez a paradoxon jut eszembe: "Aki
ugyanis meg akarja menteni életét, el fogja veszíteni; aki viszont
elveszti életét [értem és] az örömüzentért, megmenti azt" (Lk
9,23-25).
Úgy gondolom, ez az "előjáték" inkább a fő üzenet szemléltetését
szolgálja: ha életünkben önmagunkat, önzésünket helyezzük a középpontba, akkor
elveszünk, végül mindent elvesztünk, ha viszont nem uralkodni akarunk, hanem
szolgálunk, akkor Isten magához emel. A Szeretet nem uralkodni, hanem Szolgálni
akar...
És ezt a gondolatmenetet tovább folytatja, amikor közvetlenül ezután arra buzdítja
vendéglátóját, hogy ne azoknak adjon, ne azokat hívja vendégségbe, akik majd
visszaadják neki, hanem kifejezetten azokat, akik nem tudják viszonozni. Hmm...
Lehet, hogy ezt értelmeztük Adás-törvénynek? Emlékszünk-e még rá? Avagy a mostani
időkben (2025) világszerte tomboló erőszak láttán sutba dobjuk az
egészet, a Szelídség-eszménnyel együtt?
[Bajnok László, Budapest]
"Ha valaki meghív a lakodalomba, ne ülj
a főhelyre..." (Lk 14,8)
- Mannyire figyelek a saját státuszomra?
- Nem értékelem túl a magam helyét egy társaságban?
- Nem vagyok túl szerény és visszahúzódó?