2026. január 1. - Újév
Lk 2,16-21 - "A Jézus nevet adták neki."
A polgári életben az újév fordulópontot jelent, egy időszak lezárását és
egy új kezdetét. A katolikus hívők számára Szűz Mária, Isten Anyja ünnepe,
egy idő óta pedig a Béke világnapja. Jézus életének egyik eseményét is ünnepeljük,
a születése utáni nyolcadik napot, a körülmetélést, amely esemény a választott
népbe történő betagozódást jelentette a zsidók számára. Ekkor történt a
gyermekek névadása is.
A történelem során mindig jelentősége volt az ember nevének, a legtöbb névnek
jelentése van. A név kötelez, a név viselője pedig megpróbál ennek megfelelni,
vagy keresztényként példát venni a védőszentjéről.
A szülők joga és kötelessége volt az újszülött számára a név kiválasztása.
József és Mária esetében azonban más a helyzet, nekik nem kellett gondolkozniuk
a névadáson, hiszen már az angyali üdvözletkor Mária, illetve aztán József számára
is elhangzott a születendő kisded neve: JÉZUS!
Amikor - oly sokszor - kimondjuk a Jézus nevet, akár imádságos megszólításként,
akár csak megszokásból, szinte sohasem gondolunk arra, hogy ennek a névnek nagyon
szépen csengő jelentése és üzenete van: "ISTEN (JAHWE) A SZABADÍTÓ".
A Bibliában a szabadulás szó összefonódott a választott népnek Egyiptomból történt
kiszabadulásával, Jézus korában pedig azt a Messiást várták, aki a próféták jövendölései
szerint meghozza a szabadulást a római császár igája alól. Máté evangéliumában
ezzel szemben azt olvassuk, hogy József azért nevezze Jézusnak az újszülöttet,
mivel ő szabadítja meg népét bűneitől.
Mitől szabadít meg Jézus? Az ókorban a szabad ember ellentéte a rabszolga,
aki tartója hatalma alatt áll. A "bűn rabságában sínylődő ember" gyakran
visszatérő fordulat a liturgikus szövegekben is. Mondhatjuk, hogy Jézus
a bűnök alól szabadít fel, a Gonosz befolyásától, de ezzel együtt a bennünk,
zsigereinkben lévő rossz vágyaktól, hajlamoktól is. Önmagamtól akar megszabadítani,
hogy "ön-zetlen" (másokért élő) legyek, ahogyan a próféta mondja: "eltávolítja
a kőszívet". Szabadulást hoz a tévelygésből, a sötétségből
a világosságra vezet, hogy lássam a helyes utat. Segít megszabadulni félelmeimtől:
a "mi lesz, ha..." görcsétől, és eljutni a "gond-talanságra",
a haláltól való félelemtől a mennyei hazába történő eljutás reményére.
A szabadulás azonban nem csupán egyénileg értendő, hanem közösségileg is.
Jézus minden népet, közösséget meg akar szabadítani a bűn struktúráitól,
a nemzedékről nemzedékre szálló bűnös viselkedéstől, megszokástól.
Hogyan hozott és hoz ma is szabadulást Jézus? Eljövetelével, tanításával bizonyságot
tett a Mennyei Atya végtelen szeretetéről, aki a bűnösökkel szemben
a tékozló fiú atyjaként a végletekig menően megbocsátó, válogatás nélkül
gondunkat viselő. Elénk élt életével, küldetését áldozatosan, halálig menően
vállalva példát adott nekünk a szeretet legyőzhetetlen erejére. Ígéretet
kaptunk tőle Isten országának kibontakozására itt a Földön, és annak végső beteljesedésére.
Megtapasztalhatjuk, hogy nem vagyunk magunkra hagyva a jóra való törekvésünkben,
hanem - ha kérjük - megújítja erőinket, és velünk marad. Igéje és a testvéri
közösség iránti vágyra indít, szerető Atyánk felé forduló imádságos lelkületre,
a szolgáló szeretetre.
Újév napján mindig ott cseng a fülemben az egyik példabeszéd mondata: "Uram,
hagyd még egy évig! Körülásom és megtrágyázom, talán így hoz majd gyümölcsöt.
Ha mégsem, akkor jövőre kivághatod!" Ez nem fenyegetés akar lenni számomra,
hanem inkább biztatás, hogy hálát adva Jézus szabadító erejéért, folyamatos gondoskodásáért,
törődéséért, az új év kezdetén még inkább, szabadon kötelezzem el magam
a gyümölcstermésre.
[Csiky Lajos, Budapest]
2026. január 4.
- Karácsony
utáni 2. vasárnap
Jn 1,1-18 - "...hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekei legyenek"
János evangéliumának magasröptű, csodálatos bevezetője
Jézus születését állítja az emberiség történetének középpontjába. A láthatatlan
Isten az Ige megtestesülése által kinyilatkoztatta magát, ő Jézus
Krisztus, aki a világ világosságaként az ember számára bemutatta Isten
végtelen szeretetét és irgalmát. Ez egy új kezdet, amikor a lelki és
erkölcsi sötétségben tévelygő ember számára utat mutat, feltárja élete értelmét és
célját. Ezért olyan nagy ünnep a Karácsony!
Ebben a bibliai szakaszban azonban egy másik születésről is szó van, s az
számunkra legalább annyira fontos. Azokról van szó, akik befogadták az Igét,
az igaz Világosságot, és ezáltal hatalmat kaptak arra, hogy Isten gyermekei legyenek.
Ez nem biológiai születés, hanem lelki újjászületés, amelyről Jézus később
Nikodémusnak is beszél.
Bár az evangélista múlt időt használ, nyilvánvalóan mindazokra vonatkozik
ez a hívás és ígéret, akik azóta is befogadják szívükbe Jézust. A lehetőség
nyitva áll, sőt Jézus küldetésének egyik fő mozzanata éppen az, hogy
mindenki Isten gyermekévé váljon.
Néhány gondolat arról, hogy mit jelenthet Isten fiának, leányának lenni:
- Mint a gyermek a szüleivel, én is átélhetem a legmélyebb közösséget és a legszorosabb
kapcsolatot az Atyával. Erre törekszem, ezt ápolom, és ennek erejében alakítom
magamat.
- Isten gyermekeként óriási ajándék átélni azt, hogy nagyon sok testvérem van
ebben a családban. Támogathatjuk egymást, növekedhetünk a szeretetben, egy irányba
nézünk, együtt dolgozhatunk.
- Már a Teremtés könyvében olvashatjuk, hogy Isten a maga képére és hasonlatosságára
teremtette az embert. Csírájában belénk van oltva, hogy hasonlít(hat)unk Istenre,
legalábbis istenkép-reményűek vagyunk. Jézus erre biztat is bennünket. A
Hegyibeszéd kifejezetten tartalmazza mindazt, ami az embert Isten gyermekévé teheti.
Ebből is a leghangsúlyosabb: "...Szeressétek ellenségeiteket!... Így
lesztek fiai mennyei Atyátoknak... Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok
tökéletes!" - A végletekig menő, áldozatos szeretet megélésével hasonlíthatunk
leginkább rá!
- Jézus elénk élte és el is mondta, hogy milyen az igazi istenfiúság. Utalt arra
is, hogy hozzá hasonlóan tanúságot tehetünk az Atya szeretetéről, sokak
számára lehetünk a "világ világossága", ahogyan Jézus is annak nevezte önmagát. Úgy
küldi tanítványait, ahogy őt küldte az Atya, a magunk kicsiny lehetőségei
szerint folytathatjuk Országa építését.
A fentiekből az is következik, hogy Isten fiának, leányának lenni nem életünk
egyszeri alkalma, hanem folyamatos törekvés, amelynek során egyre inkább azzá válunk.
Nem felejtkezhetünk meg a figyelmeztetésről: "Szeretteim, most Isten
gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mivé leszünk" (1Jn 3,2)!
Ide kívánkozik Reményik Sándor "Istenarc" című versének néhány
sora. Számomra azt a vágyat és küzdelmet írja le, amellyel egész életemben próbálok
a szeretetben egyre hasonlóbbá válni Mennyei Atyámhoz.
"Egy istenarc van eltemetve bennem,
S most ásót, kapát, csákányt ragadok,
Testvéreim, jertek, segítsetek,
Egy kapavágást ti is tegyetek,
Mert az az arc igazán én vagyok."
[Csiky Lajos, Budapest]
"Kezdetben már megvolt a Szó, és a Szó Istenhez
Szóló volt, és ami Isten volt az volt a Szó." (Jn 1,1)
- Honnan számítom a kezdetet? Miként? Milyen alapon?
- Szavaim mennyire Isten felé Irányulók?
- Miből szoktam kihagyni Istent? Miért?
[Angel]
2026. január
11. - Urunk megkeresztelkedése
Mt 3,13-17 - "Illő, hogy mindent megtegyünk,
ami elő van írva!"
Jézus életében a megkeresztelkedés, pontosabban
fogalmazva az alámeríttetés a Jordánban, döntő jelentőségű.
A történet minden egyes mozzanata fontos lehet a mi számunkra is.
Keresztelő János a bűnbánat kimutatására, a bűntől való megtisztulás
kifejezésére biztatta az oda sereglő embereket. A víz mint a szenny lemosásának
eszköze egyértelmű jelkép. Az alámeríttetés azonban lényegesen többet jelent.
A vízbe történő teljes alámerüléskor nyilván az egész ember megtisztulásáról
van szó, de még inkább arról, hogy amikor az ember közel jár a fulladáshoz, szinte
megtapasztalhatóan jelzi: meghalok a bűn, a bűnös élet számára. Amikor
pedig kiemelkedik a vízből és újra lélegzethez jut, mély levegőt vesz,
ez szinte újjászületés, újjászületés egy tiszta életre, Istennek tetsző életre.
Jézus számára ez a szertartás azonban még ennél is sokkal többet jelentett: "megnyílt
számára az ég". Megszűnt az ókori ember számára természetes távolság
Menny és Föld, a korábban távolinak gondolt Isten közelről érzékelhetővé,
megtapasztalhatóvá vált. Lelkét adóan éltetőnek, szerető Atyának mutatkozott,
aki Jézusban szeretett fiát látja, és kedvét leli benne. Ez az istenélmény rádöbbenti
Jézust arra, hogy Isten nem uralkodó, hatalmas, bűnösöket megbüntető,
hanem maga a végtelen Szeretet. Ez egész küldetését alapvetően meghatározta.
Kevesen vannak közöttünk, akik felnőttként keresztelkedtünk volna meg, ráadásul
akkor sem alámerítkezéssel. Tudatosan nem élhettük át azt, amit ez a szent cselekmény
adhatna. Ettől függetlenül mindnyájunk életében lehettek olyan alkalmak,
amelyekben igazán megélhettünk Isten-közelséget, a Lélek erejével töltekezést.
Ezekre sokunk életében egy-egy szentség felvétele kapcsán (bérmálkozás, gyónás, áldozás),
egy-egy szentelményben részesülve kerülhetett sor, vagy olyankor, amikor közösségileg,
liturgikus keretben vagy akár egyénileg emeltük lelkünket Isten felé (éjszakai
virrasztás, lelkigyakorlatos csend, körima).
Szükségünk is van egy-egy ilyen istenélményre, hiszen ez tud életünk egészére,
vagy legalább egy szakaszára indítást, motivációt adni. Érdemes is ezekre tudatosan
visszaemlékezni, feleleveníteni magunkban, különösen akkor, amikor ránk tör a "lélek
sötét éjszakája".
Keresztény hagyományunk rengeteg olyan szertartást, vallásos cselekményt, gesztust őriz és
ajánl, amelyek lehetőséget kínálnak arra, hogy istenkapcsolatunk mélyüljön,
erősödjön, ha nem is olyan áttörő hatással, mint ahogyan Jézus megkeresztelkedésénél
látjuk. Akár egy-egy szentmisén történő részvétel, egy lelkivezetésben átélt
bűnbocsánat, de csak egy keresztvetés, egy vízzel való meghintés, egy hamvazkodás és
még sok minden ezekhez hasonló is alkalmas lehet lelki megerősödésünkre.
A mai evangéliumban elhangzó mondat: "Illő, hogy mindent megtegyünk,
ami elő van írva", áttételesen azt mondja számomra, hogy a legegyszerűbb
vallási cselekményeknek, szertartásoknak is nagyon mély, pozitív hatásuk lehet.
Megszokottá vált ezeknek a leértékelése, feleslegesnek kikiáltása, akár azért,
mert megszoktuk, gépiesen csináljuk, és ezáltal szürkévé lettek, hatásukat nem érezzük,
akár azért, mert inkább a jócselekedetekre helyezzük a hangsúlyt. Pedig a jóban állhatatosan
kitartani csak a folyamatosan megújuló istenkapcsolat erejében lehet. Ha pedig
egyes szertartások, gesztusok idegenné, túlhaladottá válnának, kereshetünk, találhatunk újakat,
számunkra testhezállóbbakat.
Az istenkapcsolat átélhetősége persze mindig Isten ajándéka marad, de odafigyelésem,
elmélyülésem, tudatos hozzáállásom elősegítheti, előkészítheti azt.
[Csiky Lajos, Budapest]
"Megmerítkezvén azonnal feljött a víztől. És
megnyíltak neki az egek,
s
látta
Isten galambszerűen alászálló és hozzá érkező szelletét." (Mt
3,16)
- Milyen viszonyban vagyok az éggel?
- Milyen szelletek közelíthetnek hozzám? Miért?
- Ki leli bennem kedvét?
[Angel]
2026. január
18. - Évközi 2. vasárnap
Jn 1,29-34 - "Nézzétek, az Isten Báránya,
aki elveszi a világ bűneit!"
A Jordán partján álló zsidó emberek
számára könnyen érthetők voltak Keresztelő János szavai: "Íme,
az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!" Vallási életükben,
az áldozati rendtartásban a bárányáldozatoknak nagyon fontos
szerepük volt, a bárány volt a leggyakoribb áldozati állat. Gondolhattak
először a Jom Kippur ünnepére (Engesztelés napja), amely
az év legszentebb napja volt (ma is a zsidó vallás legnagyobb ünnepe)
az engesztelés, a bűnbánat kifejezésére, áldozatbemutatással,
a bűntől való megszabadulás jelképes cselekedetével.
A bárány feláldozása Isten kiengesztelését, a vérével való megkenés
vagy meghintés a bűntől való megtisztulást fejezte
ki, de gondolhattak a húsvéti bárányra is, ami a szolgaságból
való kiszabadulásra emlékeztette őket.
Az Újszövetség könyveiben és főleg Pál apostolnál nagyon hangsúlyos Jézus
kereszthalálának engesztelő, áldozati jellege. Ez ki akarja fejezni, hogy
Jézus megbékélést hozott Isten és ember között, tanítása, példája és életáldozata által
pedig meghozta a szabadulás lehetőségét a bűntől. Jézus küldetésének
egyrészt központi eleme, hogy a Mennyei Atyát mindenekfelett szerető, irgalmas
Istennek mutassa be, aki nem haragvó, hanem olyan, mint a tékozló Fiú atyja,
másrészt egész életét jellemzi és halálában is megmutatkozik a bűnnel szembeni
küzdelem, a Gonosz hatalmának megtörése.
Minden szentmisében, amelyben Jézus szeretetből vállalt kereszthalála és
feltámadása válik jelenvalóvá számunkra, mellünket verve mondjuk: "Isten
Báránya, te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nékünk!" A bűnökkel
terhelt ártatlan Bárány képe persze csak azoknak mond valamit, akik a "világ
bűnei" mellett" el tudják ismerni a bűnt, annak szomorú valóságát,
jelenlétét a saját életükben is.
A bűnt nem könnyű elismerni, beismerni, hiszen akkor meg is kell bánni,
ki is kell valahogyan javítani, meg kell szüntetni. Hajlamosak is vagyunk relativizálni,
hiszen - ahogy sokan mondják -: "Bűnös az egész világ, nem csoda, ha
mindenki lop, csal, hazudik..." Pedig ahogyan "A misszió" című film
vizitátor bíborosa mondja: "...a világ nem ilyen! Mi tettük ilyenné! Én
tettem ilyenné!" A farizeus és a vámos példázatában Jézus is keményen bírálja
azokat, akik másokhoz mérik magukat.
Az igazán jó, bűn nélküli emberre mondják, hogy olyan, mint a "ma született ártatlan
bárány". Ebben a szóban, hogy árt-atlan, benne van a bűn lényege: árt! Árt
magamnak, árt embertársaimnak, árt a teremtett világnak, és tönkreteszi az Isten és
a köztem lévő viszonyt.
Amikor Istent a végtelen Szeretetnek hisszük és valljuk, felmerülhet annak a
kísértése is, hogy bármit megtehetek, lazulhat a lelkiismeretem, úgyis mindent
megbocsát, nem is kell félnem esetleges büntetésétől. Bár a Pokol valószínűleg üres
(nehezen férne össze Isten irgalmával, végtelen szeretetével), de az is valószínű,
hogy Isten valamiképpen igazságot szolgáltat a másoknak okozott rosszért.
Önvizsgálatunk, bűnbánatunk motivációja elsősorban az legyen, amit
a bánatimában mondunk: "... mert a végtelenül jó és szeretetreméltó Istenemet
megbántottam." És ezért próbáljuk megvalósítani azt, amit a "Hűségimában" mondunk: "Nem állok
meg az úton soha, a mércét egyre magasabbra emelem. Minden este eléd állok, Uram, és
számon kérem magamtól" a szeretet útján történő előre haladásomat.
[Csiky Lajos, Budapest]
"Én láttam és bizonyságot tettem arról.
hogy ez az Isten Fia." (Jn 1,34)
- Mennyire érdekel engem Jézus?
- Milyen benyomást keltek első látásra?
- Kiket veszek észre? Miért?
2026. január
25. - Évközi 3. vasárnap
Mt 4,12-23 - "...Én emberek halászává teszlek
titeket!"
Jézus nyilvános működésének első napjai
elevenednek meg szemünk előtt a mai evangéliumban. Jézus
megtérésre buzdítva, nagy erővel hirdeti meg a közelgő Isten
Országát, amelybe össze akar gyűjteni mindenkit. Ekkor
választja ki, hívja meg első tanítványait, a későbbi
apostolokat, hogy majd "emberhalászként" munkatársai
legyenek, és ők meg a rá következő nemzedékek gyűjtsenek
mindenkit az épülő Isten Országába.
Talán közhely, hogy ez a meghívás, küldetés nem csupán az apostolok utódaira,
a püspökökre, papokra értendő, hanem mindannyiunkra vonatkozik, akik Jézus
tanítványainak valljuk magunkat.
Elgondolkodtató azonban, hogy több mint 2000 év elteltével sem látjuk az "emberhalászat" átütő sikerét,
az Isten Országa igazi kibontakozását, kiteljesedését. Történelmileg visszatekintve érdemes
megkeresni ennek az okait. Ha búvópatak módjára mindig megmaradt is Jézus igazi
szándéka, az első századok hősies fokban megélt kereszténysége után
- tisztelet a nem is kevés számú kivételnek - hamar lecseréltük Jézus radikális
szeretetparancsait (adás, szolgálat, szelídség) szalonképes tisztességetikára;
a szelíd hívás ellenére erőszakkal akartunk mindenkit beterelni az egyházba;
nem tudtunk vonzó példát adni a szeretet áldozatos megélésére; ráadásul megosztottságunk,
felekezetekre tagoltságunk a mai napig is botrány a nem hívők számára. Természetesen
nem feledhetjük a Gonosz folytonos működésének hatását sem.
Most azonban inkább magunkra figyeljünk a mai evangéliumi rész kapcsán: én hogyan
lehetek jó emberhalász?
- Jézus hívására Péter és társai azonnal követték őt, elhagyva mindenüket.
Tőlünk nem a családtól, munkától való elszakadást várja, de az "egy-ügyűséget" biztosan, és életünkben
mindannak elhagyását, ami fölösleges megkötözöttséget jelent.
- "Kövessetek engem!" - hívja őket Jézus. Ugyanazt tanítva, továbbadva,
amit ő hirdetett, követve az általa mondottakat (nem alábbadva!). De jelenti
azt is, hogy az önfeláldozó szeretet megélésében is követem.
- "... teszlek titeket!" Számomra ez azt jelenti, hogy vele élve, az ő erejével.
Minden tőlem telhetőt megteszek, de az ő indítása, kegyelme tesz
olyanná, hogy meg tudjam nyerni számára az embereket.
- "... hirdette Országa evangéliumát és gyógyított..." A jó emberhalász
a szeretet tetteivel, szolgálatával, gyógyításával hitelesíti szavait, a karitász és
a tanítás kiegészíti egymást.
Ma is határozottan emlékszem arra, amikor Székesfehérváron, még huszonévesen,
egy ökumenikus ifjúsági találkozón először meghallottam a közismert gitáros éneket: "Szeretnék
lenni én, erőtlen és szegény, az Úr szolgálatában halász!..." Mennyire
megdobogtatta a szívemet, mennyire tudtam azonosulni minden mondatával, mennyire
lelkesített! Minden későbbi gyerektábor egyik kedvenc dala volt! Emellett
a harmadik versszak realista hangot üt meg: "Lesznek tán napjaim, hogy a
víz partjain szétszakadt hálóim foltozom..." Minden jószándékunk, törekvésünk
ellenére időnként sikertelenségek érnek bennünket, lelkesedésünk elfogy,
nem tudjuk megnyerni Atyánk számára, beleszeretgetni a hívő közösségbe,
akit szeretnénk, félreértenek bennünket, vagy mi hibázunk, ügyetlenek vagyunk.
Vigasztaljon minket, hogy Jézus, a tökéletes Emberhalász is megszenvedte, megkínlódta,
hogyan tudja teljesíteni küldetését. Ő akkor újra meg újra elvonult, éjszakákon át
imádkozott, hogy megtalálja a helyes utat-módot az emberek szívéhez.
Talán jó lenne ma számba venni, lélekben Mesterünk elé tenni, és megköszönni
azokat, akiket sikerült megnyernünk számára, gondjainkat pedig megosztani vele...
[Csiky Lajos, Budapest]
"Azok meg tüstént ott hagyták a bárkát és
apjukat, nyomába szegődtek." (Mt 4,22)
- Mennyire lehet számítani azonnali készségemre?
- Ki az, akit követni tudok? Miben?
- Mennyire vagyok rendszerető?
