"Ó, asszony nagy a te bizalmad, legyen neked úgy, ahogy akarod." (Mt 15,28)
   - Mennyire veszek igénybe protekciót? Kinek? Miért?
   - Mennyire érdekel honfitársam sorsa?
   - Mi szokott akadályozni, hogy egy szót se szólok?

[Angel]

2026. augusztus 23. - Évközi 21. vasárnap
Mt 16,13-20 - Egyetlen igaz hit és egyház?

Gromon szerint (a párhuzamos Mk- és Lk-helyekkel együtt) ez az evangéliumok egyik legvitatottabb szövege. Tulajdonképpen a keresztény vallás és egyház alapja. Vépen, a BNT zárómiséjén ez a napi evangélium.
Amikor elkezdem a gondolkodást és az írogatást, éppen egy Marokkó-meccs zajlik a foci VB-n. Ez a sport a jelenlegi emberiség legnagyobb közös játéka, sajnos a ráépülő gazdasági, pénzügyi őrülettel. Mindemellett hatalmasabb közösségszervező, mint bármelyik egyház. Néhányak emléke szerint még a Gyurka bácsi is eltalálta a labdát, fociztak is vele. Van Bokorfoci is! Marokkó - Észak-Afrika - őskereszténység. Az Izraelben kezdődött jézusi vallás arrafelé is terjedt, sőt ott nevelődtek ki az első egyházatyák, formálódott az Egyház, szerveződtek az első szinódusok, zsinatok (Karthágó, Hippo, Miléve), ott kanonizálódott az Újszövetség, amin annyit agyalunk. Persze tudjuk, párhuzamosan terjedt a Földközi-tenger északi vagy keleti oldalán és Rómában is.
Hozzám is elért, hatott rám, az életem alapvetése. Kinek tartom én személyesen Jézust? Krisztusnak is? Jézus és a tanítványok arámiul beszéltek. A tanítványokkal történt beszélgetések idején nem lehetett Krisztus, mert az görög szó, és Pál nyomán lett teológiai fogalom. Ez a szó (Felkent) arámiul Masiah, ebből származik a a Messiás szó. Jézus csak a szamáriai asszonynak mondta magára vonatkozóan (Jn 4,25-26), most pedig Péternek is bevállalta.
A mi közösségi életünk legalapvetőbb megnyilvánulása a tanítványi, tanulós beszélgetés. Az életünket így vagy úgy, de a jézusi-keresztény önazonosság szerint szervezzük. Állandóan visszatérő egzisztenciális kérdés, hogy hol is van és mi is az én szerepem ebben a magyar emberként megvalósuló létben, ezekben az évtizedekben, években, napokban? A 2026. augusztus huszadika körüli napokban - történetesen székesfehérváriként - ki vagyok én, miket gondolok, mondok, sőt énekelgetek? Mi az én felfogásom István-királyról, a magyar katolicizmusról? Ha kritikus vagyok is, nem szabad megfeledkeznem a köszönetről, mert van mit megköszönnöm.
Térjünk vissza a katolikus egyházhoz való viszonyunkra! A Bokor minden ökumenikus nyitottsága mellett azért alapvetően mégiscsak katolikus lenne. Bármennyire szándékolták is a 70-es, 80-as években szektába kergetni, nem hagyta magát, igyekezett kereten belül maradni. Azután pedig úgy próbálták kiszorítani, hogy hivatalosan sosem sorolták fel a közösségi irányzatok között, nem hívták meg sehova. Az ezt szorgalmazó magyar főpapság lassan kihal, a generációváltással pedig pozíciót kapnak azok, akik így vagy úgy, de találkoztak a Bokorral, tudják, hogy nem egészen úgy volt az, ahogyan a néhány kivétellel kompromittálódott magyar főpapság és a teológiát uraló belterjes professzori gárda mondta. A rendszerváltás idején nem tartottak igényt a Bokor közösségi tapasztalataira, úgy gondolták, majd fellendítik nélkülünk a magyar katolikus egyházat. Láthatjuk, hogy micsoda "gyönyörű" eredménnyel.
Valójában az a kérdés, hogy maradt-e még a Bokorban egyházmegújító szándék, akarat. Fontosnak gondoljuk-e a katolikus világegyházhoz tartozást? A Pápa megnyilvánulásait figyelemmel, véleménnyel kísérjük-e? Mennyire azonosulunk vele? Ezekbe a kérdésekbe beletalál az aktuális hír, hogy a lefebvristák a Pápa ellenében négy püspököt szenteltek Svájcban. Igyekeztek monumentálissá szervezni (tizenötezer résztvevő, ezer klerikus). Emiatt róluk az önmagától beálló kiközösülés. Megy az oda-vissza írogatás, főleg a FB-on.
Egyelőre nem világos, hogy meddig hatályos a kiközösítés lefelé. A lefebvrista mozgalomnak misézőhelye van Székesfehérváron is, közvetlenül a Romkert és a Püspökség mellett. Ismét Szent Istvánnál tartunk, mivel az övé annak az emeleti kápolnának a neve is, ahol az 1970 előtti teológiai gondolkodás és latin liturgia az egyedül igaz, vasárnapról vasárnapra.
Vissza is térhetünk gondolkodásunk elejére, az egy igaz hit, egy vallási szervezet rendje és a fősodortól eltérők kezelésére. A zsinatok története szkizmák és kiátkozások története is. Minden vélemény igazolni próbálja, hogy a Teremtő elgondolását birtokolja, a másként vélekedők a Sötét Erőt képviselik. A keresztény vonalon ez zajlik kétezer éve, napjainkban ugyanígy.
Még egy gondolati kört tennék az emberi közösségek önazonosságának sajátos kifejezésére. A focimezek jelenségébe nem bonyolódnék bele. De egy pápai, bármilyen főpapi, egyházi körmeneten micsoda jelentőségük van az egységes megjelenéseknek, a zászlóknak, a liturgikus ruháknak, a szertartásokhoz tartozó asszisztenciának, magának a szertartásnak. Aki ministrált, az tudja, hogy milyen próbák voltak, mekkora jellemformáló tudott lenni a ministráns közösség, ugyanakkor sajnos ármánykodások, féltékenykedések is kísérik mindezeket. A Szeretet-elv és gyakorlata nem erről szól. Az egészséges lelkületű ember közösségigényű. De nem mindegy, hogy mi a közösségszervező idea. Mi rátaláltunk a Bokorra, amit az adott viszonyok között szeretnénk élőnek megtartani.

[Cserta Gábor, Székesfehérvár]