---

[Bitterné Gyöngyi, Mór]

---

[Halászné Kovács Zsófia, Budapest]

---

2014. április 3. csütörtök
Kiv 32,7-14; Jn 5,31-47

Hiába Jézus minden erőlködése, nem tartják hitelesnek.
A hallgatóság úgy gondolja, hogy valakinek a hitelességét, csak egy másik ember igazolhatja. Jézus az Atyára hivatkozik és hosszasan magyaráz, nem értik, talán nem is akarják megérteni.
Mai szemmel is nehezen érthető, jobb lenne kihagyni, átugorni ezt a részt. Azért, mert kellemetlen. Azért, mert igazán hinni veszélyes, esetleg azzal jár, hogy fel kell adnom régi énemet, amit oly nehezen tudtam összerakni. Valami nagyon jó dologról, a megmentésemről lenne szó, de ennek túl nagy az ára.
Pedig kell a bizonyosság, pontosabban a biztonság. Az ember hinni akar valakinek és tudni szeretné a jövőjét.
Kissé fáradtan, kissé elbizonytalanodva hiszünk a színes újságok horoszkópjaiban, mert szép holnapról írnak, lesznek nehézségeink, de végül minden jóra fordul, mint a szerelmes regényekben.
Hiszünk a munkahelyi karrierben, a sikeres ember mitoszában, aki kissé átgázol a többieken, de kitartása végül is elnyeri jutalmát, az elismertséget és a pénzt.
Hiszünk a slágerek könnyed igazságában, többre nincs erőnk.
Igazából a politikusokban hiszünk, mert ők azt mondják, amit hallani szeretnénk. Persze nem az ellentábor ripacsaiban, mert azok mind hazudnak. Csak a jól kell tudni szavazni, a megfelelő pártra, és ők mindent jóra fordítanak, nekem semmi dolgom, csak hinni.
Hinni magamban és a szerencsében.
Mennyi üres "hinni" után juthatunk el a "tenni" megváltó hatalmához, tenni, ami nekem és a másiknak is jó. Tenni Jézus tanítását és élvezni annak gyümölcseit.

[Kiss Gábor, Pilisborosjenő]

---

János elbeszélésében a sátoros ünnep (szukkot) epizódja a kísértés, a kétely és az ellenségesség indulatainak hullámverésébe állítva azt mutatja meg, kicsoda Jézus.
Jézus evangelizációs cselekedeteinek útján a csodatételek után vagyunk, melyek, úgy tűnik, ugyancsak megosztották az embereket. A farizeusok a csodatételeket puszta szemfényvesztésnek, a szombati gyógyítást pedig egyenesen a Mózes-i Sabbath-törvény megszegésének látták, amiért büntetés jár - ezért is akarják elfogatni Jézust. A tanítványok számára viszont az isten-fiúság bizonyítéka volt a csodatétel, s mivel hitük csak a kézzelfoghatóban tudott bizonyságot lelni, a csodák nyilvánossá tételét s új és új megismétlését várták el Jézustól - ezért is szólítják fel a Jeruzsálembeli szukkot-ra elzarándokolni nem akaró mesterüket: "ha képes vagy ilyenekre, akkor lépj a világ színe elé". A kishitű tanítványok mintegy kísértőként beszélnek itt Jézushoz, ami sokkal súlyosabban esik latba a mai olvasó előtt, mint a mózesi törvényt félremagyarázó farizeusok ellenségessége, jóllehet mindkét viszonyulásnak ugyanaz a gyökere: a hit deficitje, aminek következtében egyik tábor sem ismeri fel, hogy miféle üzenetet közvetít Jézus. De a sem ide, sem oda nem tartozó jeruzsálemi nép is bizonytalan, s csak az ellentmondást látja: lehet-e az a Messiás, akinek emberi, azaz ismerhető származása van, akiről mégis az látszik, hogy, mint a Messiás, felül áll a törvényen (hiszen nem fogják el, bár a törvény ellen beszél).
János elbeszélésében Jézus a hit korlátozottságának mindhárom indulati formájával szemben rendíthetetlen: a tanítványi kísértés ellenére titokban megy fel Jeruzsálembe, a farizeusi támadást érvekkel védi ki, a nép zavaros ordítozásában is kihallható kérdésre - "ki vagy te?" - sokértelmű kinyilatkoztatással felel: "az Igaz küldött, akit ti nem ismertek". "Könnyű neki - mondanák könnyed pongyolasággal rövidre zárva a kérdéseket tanítványaim -, hisz mindent tudott már előre és Isten állt mögötte, mi emberek meg olyan keveset tudhatunk és érthetünk, s mindegyre csak a kétely, a kísértés és az ellenségesség indulati hullámverésében állunk."

[Berta Erzsébet, Debrecen]

---

E szavak hallatára a népből némelyek így beszéltek: "Valóban ez a Próféta!" Mások meg: "Ő a Messiás!" De voltak, akik így vélekedtek: "Hát jöhet a Messiás Galileából? Az Írás szerint Dávid családjából s Betlehem városából kell a Messiásnak jönnie." Így szakadás támadt miatta a nép közt. Némelyek már el akarták fogni, de senki sem vetett rá kezet. A szolgák is visszatértek a papokhoz és a farizeusokhoz. Ezek kérdőre vonták őket: "Miért nem hoztátok magatokkal?" A szolgák mentegetőztek: "Még soha sem beszélt úgy ember, ahogy ez beszél." Erre a farizeusok megkérdezték tőlük: "Csak nem vezetett titeket is félre? Hitt-e benne valaki a tanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely mit sem ért a törvényből." Egyikük azonban, Nikodémus, aki egy alkalommal fölkereste (Jézust), azt mondta nekik: "Elítél törvényünk valakit is anélkül, hogy először meghallgatták, s meggyőződtek volna róla, hogy mit tett?" De azt mondták neki: "Csak nem vagy te is galileai? Nézz utána, s megbizonyosodsz, hogy Galileából nem támad próféta." Ezután mindnyájan hazamentek.
Először az egész valahogy értelmetlen és lényegtelen. Azután - néhány újra-, és hozzáolvasás után - kezd egy kicsit világosodni: az ószövetségi próféciákat, és a tekercsekben leírtakat szó szerint, precízen értelmező zsidók számára ennek a kérdésnek az eldöntése alapvető, és megkerülhetetlen.
Ha Jézus onnan jön, ahonnan megjövendölték, lehet a Messiás. Ha nem, akkor csak egy újabb próféta, akire azt mondják: "Soha ember így nem beszélt." Pontosabban, azután, amikor nyíltan megvallja magát Isten Fiaként, és részeként, onnantól még csaló és népámító is, nemcsak egy a próféták közül, mint a mohamedánok számára.
Nekem más, könnyebb is, nehezebb is a kérdés, Jézus elfogadása, vagy tagadása nap mint nap:
Könnyebb, mert ma nem kockáztatok annyit, mint Nikodémus, ha nyíltan kiállok Érte, és tanításáért.
Nehezebb, mert nem annyit kockáztatok mint Nikodémus, ha nyíltan kiállok Érte, és tanításáért.
A végső kérdés: vele maradhatok-e, vagy nélküle?

[Demeczky Péter, Pilisborosjenő]

---

Azt gondolom, hogy jobbára annak idején is, és ma is a test feltámasztása jelentette/jelenti a legnagyobb szenzációt a leírt történetben, mint ahogy Jézus fizikai valójának feltámadása sem véletlenül alaptézise hitünknek. Mindezeken túl ezen pár gondolattal mégis arra irányítanám a figyelmet, hogy a test feltámadásával együtt jár a lélek feltámadása is! A modern orvostudománynak köszönhetően mi is vissza tudunk már hozni "holtakat" az élők világába, speciális újraélesztések, speciális műtétek, donorok - és hadd ne soroljam tovább - segítségével. Mindezen szenzációk természetesen címlapokra kerülnek, s a csodával tartják határosnak az adott eseteket.
A lelkek feltámasztása mindezen túl teljesen más feladat, amelyhez teljesen más "szakemberekre" és eszközökre van szükség. A halott lélek számomra azt is szimbolizálja, hogy olyan emberrel állhatok szemben én magam is, aki nemcsak az Isten országa ügyének szempontjából halott, de még az e világot is halottként szemléli. Ezeket az embereket feltámasztani, "lelket önteni", "lelket verni beléjük" már lehet az én feladatom is. Hit kérdése - nem pedig szakértelemé -, hogy el tudom-e hitetni először is magammal, hogy képes vagyok megmenteni egy lelket, valamint a kiszemelt személlyel el tudom-e hitetni, hogy többre, jobb sorsra érdemes, mint eddigi életében. Hinni valamiben és elhitetni azt a valamit, csodákra tesz képessé önmagamat és az "áldozatot" illetően is.
Elhiszem-e, hogy a legmélyebb szakadékokból is, a halál torkából is van kiút? Elhiszem-e, hogy amíg él a hitem, addig él a remény is? Mindezeket el tudom-e hitetni esetleg másokkal is..., még ha ezen "hőstettemmel" nem kerülök is egyetlenegy címlapra sem...?

[Németh László, Sopron]