Hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig
Az elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Május 24., Pünkösdhétfő
Olvasmányok: 1Pét 1,3-9; Zs 110; Mk 10,17-27
Hisz tapasztaltátok, hogy milyen jó az Úr / A gazdag ifjú
Ez a nap Pünkösdhétfő, s Szűz Máriát, a keresztények segítségét ünnepeljük.
Eltelve a Lélekkel mit tapasztalunk, milyen Ő? Személyes tapasztalataink is vannak, vagy csak elméleti tudásunk van még? Tényleg tapasztaltuk, hogy jó az Úr? Elmondjuk ezt valakinek? Mikor mondtam el utoljára ilyen tapasztalataimat másoknak? Vele szoktam erről beszélgetni? Szoktam Neki hálát adni? Miért adtam hálát tegnap?
S milyen furcsa első pillantásra! Hiába imádkozta a valaki, hogy: „Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok igazságtalan, házasságtörő, kétszer böjtölök hetenként, mindenemből tizedet adok” (Lk 18, 11-12) – ezzel ő negatív példa lett. Rend van a fejemben, a szívemben?
Vágyom a tökéletességre, mint a gazdag ifjú? Kiket kérdezek meg, kikre hallgatok, hogy hogyan kell élnem? Megkeresem a megfelelő személyeket, akik segíthetnek, vagy azt gondolom, majd magam kitalálom, megvan nekem a magamhoz való eszem és a személyes istenem, miért mondani neki mást az Isten mint nekem?
Jézus megkedvelte a gazdag ifjút. Én kiket kedvelek? S akiket nem, miért nem? El tudom fogadni, hogy testvéreim nem tökéletesek? Hogyan viszonyulok saját hibáimhoz? Felismertem az egység, a közösség fontos-ságát? Hiszem, hogy a közösségben is szól hozzánk az Úr? Vagy inkább az van bennem, hogy csak azokkal vagyok együtt, akik szerintem hibátlanok, vagy csak kevés antipatikus dolog van bennük számomra (=közeli barátaim, vagy közösségem tagjai), a többiek nem érdekelnek, építsék csak Isten Országát, de nekünk nincs szükségünk rájuk.
[Fekete Éva, Budapest]
Május 25., kedd
Olvasmányok: 1Pét 1,10-16; Zs 97; Mk 10,28-31
Senki sem hagyja el otthonát, testvéreit, nővéreit, anyját, atyját, gyermekeit, vagy földjét értem és az evangéliumért, hogy százannyit ne kapna… (Mk 10,29)
Uram, amire felszólítasz a Péter megjegyzésére – „Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged” – adott feleletedben, az a legtöbb ember, és így az én számomra is lehetetlennek tűnik. De tovább olvasva: azt ígéred, hogy százannyit kap már ebben a világban, bár üldözések között, és az eljövendő világban az örök életet az, aki lemond mindenéről, hogy kövessem Téged. Tudom, hogy amit Te megígérsz, az úgy is lesz: csak rajtunk múlik, hogy részesei lehessünk ígéreted megvalósulásának.
Segíts, Uram, hogy tudjak lemondani, megszabadulni azoktól a terhektől, amelyek a Veled való kapcsolatban gátolnak! Adj elegendő lelkierőt a változáshoz! Segíts, hogy a családommal együtt igyekezzem szolgálni Neked, és megtegyek mindent, keressem az alkalmat, hogy másokon is segíthessek, és gyűjtsek százannyi jót, amivel majd az utolsó napon eléd állhatok!
Kérlek, Jézus, adj erős hitet, kitartást és Isten iránti mérhetetlen szeretetet!
[Farkas Ottokárné Marika, Nagyoroszi]
Május 26., szerda
Olvasmányok: 1Pét 1,18-25; Zs 147; Mk 10,32-45
Nemhogy Húsvét, de már Pünkösd is elmúlt. A mai evangélium mégis visszanyúlik a Húsvét előtti időkbe. A Jeruzsálembe igyekvő tanítványi társaság harmadszor hallhatja Jézustól, hogy szenvednie kell, hogy halálra ítélik, keresztre feszítik. Igaz, azt is mondja Jézus, hogy harmad-napra feltámad.
Mi lehet ezeknek az egyszerű embereknek a szívében? Félelem, féltés, értetlenség, kétség? De talán bizakodás is. Hiszen a Zebedeus-fiak, Jakab és János mintha a dolgok jobbrafordulását remélnék mégis… Kérésük erről tanúskodik…. Jézus még most is, arasznyira a Golgotától, tanítja övéit. Rámutat a világ hatalmasainak viselkedésére – elmarasztalólag. – Köztetek ne így legyen! - halljuk Tőle. Szolgának kell lennie annak, aki első akar lenni övéi között. Példát mutat erre ő maga.
Szükség van ehhez az elsőséghez a kehely kiivásra is. Fel kell nőniük lelkileg! A mérce magas, de Jézus közelében lenni, dicsőségében osztozni, őszinte szívvel vágynak. Hajlandók áldozatot hozni érte.
A mai emberek élete, Jézushoz, Istenhez való csatlakozása sem oldható meg áldozatok, kehely-kiivások nélkül.
Nézzünk magunkba! Hogyan állunk mi az áldozatok vállalásával? Mennyire vonz minket Jézus? Fontos-e annyira számunkra, hogy igyekezzünk kedvében járni, tetszését keresni a tőlünk elvárható feladatokat telje-síteni?
Testvérek! Kérjük a Szent Lelket, világosítsa meg szívünket, hogy meg-látva hiányosságainkat, új lendülettel lássunk azok javításához és az Evangélium továbbadásához!
[Gyombolai Éva, Vác]
Május 27., csütörtök
Olvasmányok: 1Pét 2,2-5.9-12; Zs 99; Mk 10,46-52
Vak éj nézett a koldus szeméből,
holt virág fakadt a szívéből,
kiült a kapu elé az útra,
várt híven, remélt az Úrban.
S egy nap végre eljött.
Jól tudta, Ő az, ki ott jár – s kiáltott:
Könyörülj, Dávidnak Fia,
Könyörülj, Istennek Fia,
Ó Uram, irgalmas légy, világnak tündöklő fénye!
Az Úr éppen a koldus előtt járt, várt.
Kié e hang, kié e kiáltás? – Megállt:
szeme a vak szemébe nézett, s szólt:
Fiam, mit kérsz? Mit vársz, mi a vágyad?
Add, hogy végre lássak, mert vágyom a fényre,
hogy lássak, lássak az égre!
(Calabrese: Il cieco di Gerico – ford.: Cselényi I.G.)
Ahhoz, hogy ez a vak ember így megszólalhasson, kellett, hogy legyen embere, aki beszélt neki Jézusról, a tanítóról, a gyógyítóról. Olyan ember beszélt neki Jézusról, aki az ő számára hiteles ember volt.
Mennyire vagyok hiteles embertestvérem szemében? Élem-e azt az életet, amiről beszélek? Egyszerűen hiszek-e Istenben?
Jézus gyógyításainál mindig jelen volt egy különös mozzanat: a hit szükségessége. A betegnek hinnie kellett Isten gyógyító erejében. Ahol ez a hit hiányzott, ott Jézus nem tudott gyógyítani. Jézus gyógyítása az egész emberre kiterjedt. Úgy tartotta, nincs értelme a tünetekkel foglalkozni, ha Isten távol van az ember szívétől. Isten gyógyítása mindig magában foglalja a bűnök bocsánatát és a lelki békét, függetlenül attól, hogy maga a betegség eltűnik-e vagy sem. Isten gyógyítása mindig közelebb hozza az embert Jézushoz, örömet ad, és azután az ember jobban meg tudja érteni az életét. Jézus sohasem volt szenzációhajhász. Sokszor mondta, hogy ne mondják el senkinek, mi történt velük. „Menj békével, a hited meggyógyított.”
Helen Keller vak és siket nő mondataival zárom gondolataimat: „Hiszek Istenben, hiszek az emberben, hiszek a szellem hatalmában. Hiszem, hogy szent kötelességünk bátorítani magunkat és másokat, s megtar-tóztatni nyelvünket minden boldogtalan szótól Isten világa ellen, mert senkinek sincs joga panaszkodni arra a világmindenségre, amelyet Isten jónak teremtett. Hiszem: úgy kellene cselekednünk, hogy mindinkább közeledjünk ahhoz a korszakhoz, amikor senki sem él kedve szerint, míg a másik szenved. Ezek hitem cikkelyei. És még valami van, amitől minden függ: ezt a hitet meg kell őrizni minden reá törő vihar ellenében, és elvvé tenni a szerencsétlenség és szenvedés idején. Az optimizmus: összhang az ember lelke és Isten Lelke között. Isten Lelke azt mondja nekünk, hogy az Ő művei jók.”
Adj nekem, Uram, hitet, hogy lássak! Ámen.
[Ádám Bernadett, Nagyoroszi]
Május 28., péntek
Olvasmányok: 1Pét 4,7-13; Zs 95; Mk 11,11-26
Az enapi szentlecke és az evangélium jól kiegészítik egymást. Az első Péter-levél idézett szakasza így kezdődik: „Közel van mindennek a vége.” Az evangéliumba pedig a Jézus Jeruzsálembe való bevonulása utáni napon kapcsolódunk be. Jézus is tudja, hamarosan vége ennek, itt az ideje, hogy beteljesítse küldetését.
Péter így ír: „…hogy így minden isten dicsőségére váljék jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Amen.” Jézus épp ezért űzi ki a templomból a kereskedőket, mert még a jeruzsálemi temp-lomban sem értik, hogy ez a „rablóbarlang” bizony nem Isten dicsőségét szolgálja. Nem tűri tovább, hogy az imádság házát az emberek saját önös céljaikra használják. Szinte sosem látjuk Jézust így viselkedni. Félve közelítünk ehhez a történethez, mert ez valahogy kilóg számunkra a szelíd, alázatos és békés Jézus-képből. Meg kell látnunk azonban, hogy ez nem valamiféle harag Jézus részéről, hanem épp ellenkezőleg, a szeretet tette. Ő nem restell kiállni Isten mellett, hogy minden az Ő dicsőségét szolgálja.
Mi hányszor hallgatunk, mikor nem biztos, hogy az volna a helyes. Azzal takarózunk, hogy „csendben kell tűrni minden bántást, ami a hitünk miatt ér”. Igen, sokszor ezzel tesszük a legjobbat, de ez nem általános érvényű. Van mikor igenis szóval és tettel is ki kell állnunk Isten ügye mellett, mert a rágalmazók, ellenségeskedők igazából nem minket sérte-nek, hanem azt, Aki nem érdemel mást, csak dicsőséget és tiszteletet. Szeressük annyira az Istent, hogy ha kell, látványosan döntünk mellette!
Ezt a harcot nem könnyű megvívni, de Jézus sosem ígért követőinek széles ösvényt és nagy kaput. Péter ezt mondja levelében: „Szeretteim, ne lepődjetek meg azokon az égő fájdalmakon, amelyek megpró-báltatásul érnek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek.” Az evangélium azonban rögtön meg is mutatja az utat, amin haladva Hozzá jutunk. A hit, a kételkedés nélküli, imádsággal teli, reményteljes hit az, ami által célba érhetünk. Ez viszont nem minden! A szeretet, a megbocsátás ugyanúgy hozzá tartozik. Nem mellékesen, nem zárójelben, hanem egyenrangúan.
Adjon nekünk az Isten erőt, kitartást, hitet, szeretet és reményt a küzde-lemhez, hogy mindig tudjuk, mi a helyes, és habozás nélkül cselekedjük az ő szent akaratát!
[Kovács Kinga, Nagyoroszi]
Május 29., szombat
Olvasmányok: Júd 17.20b-25; Zs 62; Mk 11,27-33
Ki adta neked a hatalmat, hogy így cselekedjél? (Mk 11,28)
Jézus küldetése a témája a mai napra rendelt evangéliumi szövegnek, pontosabban, hogy honnan származik Jézus hatalma.
Ki áll mögötte? - kérdezik a számító farizeusok.
Itt ugyan nem sétál bele a jól kitervelt csapdába Jézus, és belelátva az őt kérdezők lelkivilágába csak kérdéssel válaszol, de más helyen, tanítványai között tanuságot tesz arról, hogy tisztában van a küldetésével, sőt azt is tudja, hogy honnan jött és hová tart az útja (ld. Jn.5, 42., Jn. 6, 35., 48.)
Ezért aztán számunkra ma, 2010. május 29-én talán nem is az a legfontosabb kérdés, hogy ki volt Jézus, milyen küldetéssel jött, hanem sokkal izgalmasabb:
Ki vagyok én?
Mi a küldetésem?
Honnan jöttem? Merre tartsak?
Jézus, mint tudjuk, betöltötte a maga küldetését. De hogyan töltsem be én, ha a földi életem végéig nem jövök rá, hogy mi volt az?
Testvérem! Tedd le, ami a kezedben van (akár ennek az elmélkedésnek a szövegét is), és gondold ezt végig!
Te tudod már, miért születtél meg? Miért pont oda, ahová (családba, településre, országba)? Mit vár tőled itt és most az, aki küldött? Jó úton haladsz?
Van-e ennél fontosabb dolgod, mint hogy ezzel tisztában légy?
Gondolatébresztőnek álljon itt még két prófétánktól egy-egy idézet:
1.) A „Ki vagy Te?” kérdésre így válaszol Weöres Sándor:
„Ha elvonatkoztatod magadat mindattól, amit lényednek ismersz:
tulajdonképpen lényed ott kezdődik.
Testedet, értelmedet, személyedet ne cseréld össze lényeddel, önmagaddal.
Csak segédeszközöd, csak batyu, mely szükségleteid őrzője is, görnyesztő teher is.
Tested nem te vagy, hiszen csak anyag mely folyton cserélődik:
negyven éves korodban húszéveskori testedből egyetlen parány sincsen.
De érzelemvilágod és értelmed sem te vagy, hiszen még nem volt,
mikor te már a bölcsőből nézegettél.
Ki vagy? a határtalan, mely a fogantatásodkor a határok közt megjelent."
(W. S. : A teljesség felé)
2.) Most nézzük, Petőfi Apostola mit gondol a küldetéséről:
„Érzem, hogy én is egy sugár vagyok,
Amely segíti a földet megérni.
Csak egy nap tart a sugár élete,
Tudom, hogy amidőn megérkezik
A nagy szüret,
Akkorra én már rég lementem,
S parányi művemnek nyoma
Elvész az óriási munka közt,
De életemnek a tudat erőt ad,
Halálomnak pedig megnyúgovást,
Hogy én is, én is egy sugár vagyok!-
Mindjárt kibújik belőlem a szendergő tanító néni, és kedvem lenne házi feladatként adni, hogy nézzetek körül verseskötetekben, ki hogyan fogal-mazta meg életcélját!?...
De nem ez a fontos, hanem, hogy ki-ki megtalálja a sajátját!!! és próbálja meg betölteni azt.
(azért szorgalmi feladat lehet!...:))
[Györgyné Kollár Gabi, Ajkarendek]
Május 30., Szentháromságvasárnap
Olvasmányok: Péld 8,22-31; Zs 8; Róm 5,1-5; Jn 16,12-15
Találkozás az igazság Lelkével
Sokszor megfordult már a fejemben, milyen jó volna Jézust szemtől szembe látni, hallani, érezni szeretetének sugárzását, biztosan tudni azt, hogy mit vár tőlünk a mennyei Atya. De rögtön az iménti gondolatot követi egy másik is, hogy vajon én tényleg megérteném-e Jézust, tényleg követném-e? Vagy csak áltatom magam, hogy ha ott lennék vele, akkor aztán mindent jól csinálnék, nem az e világi dolgokkal foglalkoznék, hanem csak azzal, ami Istennek kedves, akkor aztán nem tántorítana, csábítana el semmi, erősen állnék Jézus mögött.
Jézus szinte erre a kérdésemre válaszol ebben az evangéliumi részben, amikor azt mondja az őt követőknek, hogy tudna még mit mondani nekik, de nem elég erősek. Még ők sem, akik otthagytak mindent érte, és vele voltak állandóan? Nem elég hát Őt szemtől szembe látni? Akkor hát mi lehet az, ami elvezet bennünket az igazságra? Van egyáltalán valaki, aki egyértelműbben, nekünk szólóbban tud tanítani?
Jézus az igazság Lelkét ígéri, aki elvezet bennünket a teljes igazságra, s aki az Atyától és a Fiútól kapja azt, amit nekünk ad, aki megdicsőíti az Atyát és a Fiút.
De hol találkozhatunk az igazság Lelkével, és hogyan lehet, hogy még Jézusnál is többet mond nekünk? Ez a Lélek az, aki megszólal bennünk, valahányszor szükségünk van rá. Aki pontosan azt és úgy mondja, ahogyan az egyes embereknek szükségük van rá. Akár mind a közel 8 milliárd embernek mást-mást, az ő erejüknek, úton levésüknek, fela-dataiknak, hivatásuknak megfelelően. Ez a sokféleség azonban mégis csak egy – a szeretet tanítása. Csak éppen pontosan azt hallhatom tőle, amit nekem szán az Isten, amit elbírok, de amit bírnom is kell! Különben elfojtom magamban az isteni szót, elhallgattatom a lelkiismeretemet, és önző, kicsinyes életet élek. Ugye, mi nem ezt akarjuk? Figyeljünk hát a bennünk megszólaló Lélekre!
[Magyar László, Székesfehérvár]
Jn.16,12-15
„Minden, ami az Atyáé, az enyém is.” (Jn.16,15)
- Mennyire fogadom be a Szentháromság szeretet tartalmát?
- Megélem-e azt amit isten ajándékaként kapok?
- Mennyire sugárzom tovább az Istentől kapott szeretetet?
[Angel]
