Hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig
Az elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Március 9. Hamvazószerda
Mt 6,1-6,16-18
„Ne az emberek szemeláttára, s az ő kedvükért legyetek jók… Atyád, aki rejtekben is lát, megfizet neked.”
Mennyire ismeri Jézus emberi természetünket; szívünket, lelkünket, benső világunkat.
S mennyire szeret bennünket!
Figyelmeztet, óv attól, hogy elbizakodottakká, evilági elismerést, jutalmat várókká váljunk.
Ő legyőzte magában azokat a tulajdonságokat, kísértéseket, amelyek meggátolták volna abban, hogy teljesítse a Mennyei Atya akaratát.
Nekünk is segít, ha bizalommal fordulunk hozzá. Nem azt mondja, hogy nem helyes adakozni, imádkozni, böjtölni (sőt!). Hanem azt, hogy mindez kevés, ha nem alázatos szívvel tesszük, ha a külsőségek miatt tesszük, ha azért tesszük, hogy minket dicsérjenek az emberek.
- Tudok–e úgy adni, „hogy ne tudja a bal kezem, mit cselekszik a jobb”?
- Észreveszem-e mire van szüksége a környezetemben élőknek? (jó szóra, odafigyelésre, - meghallgatásra, anyagi segítségre…)?
- Tudok-e örömmel lemondani, áldozatot vállalni?
- Tudok-e a „rejtekben” kitartóan, a Mennyei Atya akaratát keresve imádkozni? Hálát adni – megköszönve a benső örömöt, békét, amellyel már evilágban megajándékoz?
[Mravcsik Sándor és Tünde, Salgótarján]
Március 10. csütörtök
Lk 9,22-25
„Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de önmagát elveszti...”
Azt hiszem, nem sokan fogalmazták meg ilyen tömören és lényegre törően az emberi élet mibenlétét, célját és azt, hogyan miként élhetünk önmagunkkal harmóniában, boldogan, mint Jézus ebben a pár mondatban.
Azt, hogy az emberi életben benne van a szenvedés, nem lehet elkerülni, de van értelme, mindig van remény. Azt, hogy az emberi élet mindennapos küszködéssel jár, de ennek is van célja, eredménye. Ha csak önmagunkkal törődünk, ha csak magunknak akarunk mindent megszerezni - elveszünk - boldogtalanok leszünk. Ha másokkal törődünk, másokat segítünk - megmentődünk, boldogok leszünk. Ilyen egyszerű! Ilyen egyszerű? Akkor miért nem élünk így? Sokkal jobban hatnak ránk a világból percenként érkező másféle impulzusok: kerüld a szenvedést, a megerőltetést, válaszd a könnyebb utat, magaddal törődj, mások gondját, baját ne vedd a válladra! Talán naponta el kellene olvasnunk Jézusnak ezt a pár mondatát, hogy megerősödjünk a mindennapok küzdelmében önmagunkkal, és öntudatosan vegyük fel a keresztet, Jézust követve.
[Kovács Zoltánné Kosztolányi Mária, Karancsalja]
Március 11. péntek
Mt 9,14-15
„Hogy lehet az, hogy mi és a farizeusok (gyakran) böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?”
Miért böjtölünk?
Böjtölünk akkor, ha bűnbánatot tartunk, böjtölünk a megtérés jeleként, böjtölünk, ha készülünk egy ünnepre.
A nagyböjt a húsvétra való felkészülés időszaka. Emlékezünk Jézus szenvedéseire, halálára, várjuk feltámadásának ünnepét, és a saját bűneinket is megbánjuk. Imádsággal, böjttel, jócselekedetekkel készülünk az ünnepre, a feltámadt Krisztussal való találkozásra.
De Jézus tanítványai nem böjtöltek. Miért?
János tanítványai szerint a szentség és a böjt egybetartozik, hiszen mesterük, János is aszkéta életet élt. Jézus és tanítványai tudnak örülni az életnek, örülnek, amikor együtt van a násznép és a vőlegény. Jézus tudja, hogy mi vár rá, hogy lesz még ideje a böjtnek és a szomorkodásnak; szeretné kihasználni azt az időt, ameddig még együtt lehetnek.
Mert emberi életünkben megvan az ideje a sírásnak és a nevetésnek, a gyásznak és a táncnak. (Préd. 3, 4.)
Istenem, add, hogy a mi életünkben is meglegyen a helye a böjtnek és a veled való együttlét örömének is!
[Makai Ágnes, Pilisborosjenő]
Március 12. szombat
Lk 5,27-32
„Jézus látott egy Lévi nevű vámost a vámnál. Megszólította: Kövess engem! Az fölkelt, és mindenét elhagyva csatlakozott hozzá…”
Egy Change, egy pénzváltó előtt mentem el. Eszembe jutott a Lévi történet. Egy pillanatra megálltam. Mi lenne, ha beszólnék a pénztárnál ülőnek, hogy „Gyere, kövesd Jézust!” Aligha állna föl, hogy mindenét ott hagyva csatlakozzon hozzám, pontosabban Jézushoz.
Lévi, alias Máté vámos sem egy szóra ugrott fel a vámszedő asztaltól, hogy egyik pillanatról a másikra nincstelen és munkanélküli „csavargó” legyen. Nyilván a Kafarnaumi Vám- és Pénzügyőrség ablakából már régóta láthatta a Simon (Péter) anyósának házába költözött különös embert, akit egyre többen és többen kerestek fel, és tömegesen kísértek le a Tópartra. Munka után biztosan lement ő is, hogy hallgassa azt a híres Názáretit. Vagy talán már ő is ott volt Péteréknél, az „asztalnál, ahol sok vámos és bűnös telepedett le Jézus és tanítványai közé”, amit később egy díszlakomával maga is viszonzott?!
Azt keresem, mi indíthatta arra, hogy ott hagyja a pénzügyőrséget, a vámokra kivetett adók behajtását, ami egy zsidó számára a rómaiaktól megszállt Izraelben a szabadrablásnak és meggazdagodásnak egyik legkönnyebb útja volt? Talán a lelkiismeret furdalása, hogy becsap és megkárosít másokat, amikor saját zsebre is dolgozik? Vagy elege volt abból, hogy őt a nyilvános bűnösökkel (pl. prostituáltak) egy sorba veszik, és elkerülik a fajtestvérei? Vagy már akkor (Mátéként) azt gyanította, hogy ez az ember lesz az a Szabadító, akit a régi próféták megjövendöltek, és az ő követésében lesz az igazi üzlet vagy válhat nemzeti hőssé?! Vagy ténylegesen megértette a később általa leírt jézusi nyolc boldogságot?
Érdekelne, hogy ott benn, a „Csencselőben” ülő férfit mi indítaná meg Jézus követésére? De azt is jó volna átgondolnom, hogy engem mi indíthatna arra, hogy egyre jobban Jézus Útjára térjek?
[Kovács László, Budapest]
