Hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig
Az elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Április 3. – Nagyböjt 4. vasárnapja
Jn 9,1-41 – Vakok és a látók
- „Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak” – mondta Jézus (Jn 9,5). Minden keresztény ember feladata ez.
Aki a sötétséget növeli életével, szavaival, magatartásával, az mindenkinek rosszat tesz. Amikor Jézus beszélt ezekről a dolgokról, világosan fogalmazott: vagy a világosság fiai vagyunk, vagy a sötétségé. Köztes kategória, állapot nincs. - Mindenki lehet a világosság fia.
Aki hívő lesz, az megvilágosul. Jézus Krisztus mindenkinek új látást, új szívet ad. A szemléletváltás azt jelenti: Másként szemlélem, nézem a világot. Máshova kerülnek a súlypontok az életemben. Kialakul a helyes és biztos értékrendem. A véleményalkotásban, a cselekvésben nem gyarló emberi magatartásformák vezetnek, hanem az evangéliumi igazságok. - Jézus sokszor nevezte vakoknak korabeli ellenfeleit. Mégsem állítható róla a biztos és mindent tudás gőgje.
Az evangélium szellemi magaslatáról látható igazán az emberi rövidlátás, vakság, vagy a démoni gondolatok, cselekedetek.
A vakon született meggyógyításakor a farizeusoknak és írástudóknak is áldaniuk és magasztalniuk kellett volna a Mindenhatót, hogy egy kortársuk visszanyerte fizikai látását. De nem így tettek, inkább Jézus ellen fordultak, ellene hangoltak mindenkit. Fundamentalista magatartásukban megjelent a Törvényt védelmezők gőgje, a szellemben legyőzöttek irigysége, és a bűnbak-keresés motívuma. Az ilyen mentalitás csak a vakságot növeli, akadálya lesz a megtérésnek, a szemléletváltozásnak. „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok: látunk. Ezért megmarad a bűnötök.” (Jn 9,41) - Fizikai szemünkkel a valóság csak nagyon kicsi részletét érzékeljük.
Különös dolog történik, ha hitre jutunk. Jézus Krisztus világosságában nem lehet régi életmóddal élni.
Gárdonyi Géza A falábú ember c. írása a líra szépségével írja le a megtért ember gondolkodásmódjának és életmódjának változását. Két napszámos ellopja a zsidó boltos nagyértékű borát, mert annak árából akarnak meggazdagodni. Egyikük, elhunyt apja után örököl egy Bibliát, amelynek az elejére azt írták: „Aki ezt a könyvet elolvassa, elmúlik a szegénysége, aki meg hetvenhétszer elolvassa, meggazdagul.” Mindenképp meg akar szabadulni ettől a könyvtől, végül társa, a falábú ellopja tőle. Olvasása közben megtér, visszaadja a lopott bort és a lopott Bibliát, társát pedig megtéríti. - A lelki látásnak vannak fantasztikus mélységei.
Egy tanító jellegű elbeszélés mondta el, hogy a Démon fokozatosan elvette egy férfi érzékszerveit. Amikor már elveszítette a látását, a hallását, tapintását, ízlelését, kinyílt előtte egy másik világ, amelyet addig nem érzékelt. Talán öreg korára mindenki így jár. A testi leépüléssel együtt jár a magasabb szellemi világba való bepillantás lehetősége.
Az evangéliumban szereplő vak a Siloe (jelentése: Küldött) tavában való mosdás után nyerte vissza látását.
Aki alámerül, megkeresztelkedik, megmosdik a Küldött (Jézus Krisztus) evangéliumi fürdőjében, annak elmúlik a vaksága, és világossága lesz a világnak, kortársainak.
[Vincze József, Pér]
„Addig kell végbevinni annak a munkáit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön egy éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat.” (Jn.9,4)
- Melyik napszakban élek igazán?
- Mikor vagyok használhatatlan? Miért?
- Mivel töltöm a szabadidőmet? Mennyire hasznos?
[Angel]
Áprlis 4. – hétfő
Jn 4,43-54
„Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek!”
Szikarból két nap múlva Galileába folytatta útját annak ellenére, hogy nagyon jól tudta: prófétának nincs becsülete saját hazájában. Most azonban barátságosan fogadták, mert látták azokat a csodákat, melyeket Jeruzsálemben művelt az ünnepen. Jézus először a galileai Kána városába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Itt jött hozzá egy kafarnaumi királyi tisztviselő, akinek beteg volt a fia. A királyi tisztviselő Heródes Antipásnak egyik hivatalnoka volt.
Az Úr válasza: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek”, nem annyira a hivatalnoknak szólt, aki végeredményben hitt csodatevő erejében, hanem a körülöttük álló zsidóknak. A királyi hivatalnokot Jézus kemény próba elé állította, el kell hinnie, hogy hatalma van ahhoz, hogy meggyógyítsa a fiát a távolból is.
„A hivatalnok hitt Jézus szavának” – és ebben a pillanatban megtörtént a csoda. Csak annyi kellett hozzá, hogy a odalépjen Jézushoz és elmondja kérését. Megszólította az Urat, hogy jöjjön és segítsen. Jézus pedig észrevette a kérés mögött a bizalmat.
Talán nekünk sem kellene egyebet tennünk, mint ahhoz fordulni, aki valóban tud segíteni. Hittel odajárulni Jézushoz, aki képes csodát tenni velünk is. Ez a bizalom, ráhagyatkozás, hit hiányzik sokszor belőlünk. Hányszor kell még megkérdeznie Jézusnak tőlünk, hogy hol van a mi hitünk?
Jézus szava gyógyító. Mennyire hiszek Jézus szavában, mennyire keresem, olvasom Isten igéjét? Mekkora a hitem, a bizalmam az imáimban, és a szentek közbenjárásában?
Tudom-e, hogy a hit életet ad, örök életet!
[Vágujhelyi Pál, Budapest]
Április 5. kedd
Jn 5,1-16
„Nem sokkal ezután ünnepük volt a zsidóknak, s Jézus fölment Jeruzsálembe. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy fürdő, amelynek héberül Beteszda volt a neve. Öt oszlopcsarnoka volt, nagyon sok beteg feküdt bennük: vakok, sánták, bénák [várva, hogy a víz megmozduljon. Az Úr angyala ugyanis leszállt időnként a tóra, és felkavarta a vizet. Aki felkavarása után először lépett a vízbe, az meggyógyult, bármilyen betegségben szenvedett is.] De volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendeje szenvedett. Amikor Jézus meglátta, amint ott feküdt, s megtudta, hogy már régóta beteg, megkérdezte tőle: "Meg akarsz gyógyulni?" "Uram - válaszolta a beteg -, nincs emberem, aki bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be előttem." Erre Jézus azt mondta neki: "Kelj föl, fogd az ágyadat és menj!" Az ember azon nyomban meggyógyult, fölvette ágyát és elindult. Aznap épp szombat volt. Ezért a zsidók rászóltak a meggyógyított emberre: "Szombat van, nem szabad vinned az ágyadat." Így felelt nekik: "Aki meggyógyított, az mondta: Fogd ágyadat és menj!" Erre megkérdezték tőle: "Ki volt az az ember, aki azt mondta neked: Fogd (ágyadat) és menj?!" A meggyógyított ember azonban nem tudta, hogy ki volt, mert Jézus az odasereglett népsokaság miatt elment onnét. Később Jézus találkozott vele a templomban, és azt mondta neki: "Nézd, meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, nehogy még nagyobb baj érjen." Erre az ember elment és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus gyógyította meg.”
János evangélista idézett szövegében a „gyógy” szó nyolcszor szerepel, ami arra engedne következtetni, hogy nyilván itt a gyógyításról van szó. Ám mégsem, a közölni való nem egészségügyi, gyógyulási aspektusú, sokkal inkább hit alapú. Valamint észre kell vennünk a betegség és a vétkezés metafizikai összefüggését. Akarjuk, nem akarjuk, ez analóg a keletiek karma-törvényével, ami a tettek és a sors egységét predesztinálja. A mi magyar egészség szavunk is őrzi ezt az összetartozást: egész-ség; a betegség pedig tulajdonképpen töredezett-ség.
Az evangéliumi részben figyelemreméltó még Jézus közeledése a beteg, az elesett, a fogyatékos emberhez. Közeledését nem a szánalom, a sajnálat vezérli, hanem a teljes egyszerűség. A már-már együgyűségnek számító egyszerűség: "Meg akarsz gyógyulni?" Mert hát mit is akarhatna mást ez a már harmincnyolc esztendeje beteg ember? Mégis ebben az együgyűnek tűnő kérdésben van a lényeg, hogy tulajdonképpen hisz-e abban, hogy meg akar gyógyulni? Hiszünk-e abban, amit hiszünk? Vagy csak úgy rámondjuk mostanában, hogy hiszünk, mert most ez a módi? Vallásos érzületűnek lenni napjainkban már-már hivatalos elvárás. De vajon van-e mögötte valós tartalom? Nos, Jézus kérdése is ez: "Meg akarsz gyógyulni?" – Mert ha igazából igen a válasz, akkor nincs más hátra, mint: "Kelj föl, fogd az ágyadat és menj!".
[Faragó Ferenc, Budapest]
Április 6. szerda
Jn 5,17-30
„Bizony, bizony mondom nektek, aki igéimet hallgatja és hisz annak, aki engem küldött, örök élete van, és nem kerül ítéletre, hanem már átment a halálból az életre.”
Ha címet szeretnék adni ennek a résznek, talán egy közmondás is megtenné: Nem esik messze az alma a fájától. Az apa és a fia közötti viszony. Szülők és gyerekek. Kérdés, hogy a genetikai hasonlóságon túl valóban azt kell-e tennie egy gyermeknek, amit a szülei kívánnak, mondanak - mennyire járhatja a saját útját?!
Jézus kategorikusan kijelenti, hogy csak azt csinálja, amit Atyjánál lát. Atyja mindent megmutat neki, és ő folytatja ezt a hagyományt, de még túlhaladja, mert nagyobb dolgokat is tesz, pl. halottakat támaszt fel. Ezután jön az ítélet, amit az Atya egészen a Fiúra bíz, hogy tiszteljék őt is, és az Atyát is.
Vajon miben áll ez az ítélet? Az ítélet olyan, mint a halál? El lehet kerülni hittel? Ha hiszünk az igének, vagyis Jézus szavainak, akkor örök életünk lesz? Tulajdonképpen könnyű a dolog, „csak” hinni kell.
Tovább olvasva azonban választás elé kerülünk: vagy jót cselekszünk, és akkor feltámadunk, vagy rosszat, sőt gonoszat, és akkor az ítéletre támadunk fel. Tehát képlettel kifejezve ez azt jelenti: hit + jócselekedetek = örök élet.
Most már csak azt kéne meghatározni, hogy mi a hit és mi a jócselekedet. Ehhez néhány kérdés:
1. Ha kételyeid, kérdéseid támadnak a hittel kapcsolatban, kihez fordulsz? Ki számodra a végső tekintély?
2. El tudod-e fogadni, hogy nem minden kérdésedre találsz téged megnyugtató választ? Meddig keresed a választ?
3. Tettek nélkül az elmélet kopog. Gondolsz arra, hogy naponta tegyél valami kis jót?
[Kramm Mária, Törökbálint]
Április 7. csütörtök
Jn 5,31-47
DOXA= DOXA = dicsőség
Jézus ebben a gazdag evangéliumi részben követésének helyzetét mondja el a mindenkori világban. Miben áll az ő követése? Egyszerűen abban, hogy a tetteket, amelyeket végbe vitt az Atya megbízásából, mi is megtesszük életünk minden napján. Ez pedig nem más, mint az egész emberiségre érvényes: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13,34-35)
A világ azonban azokat fogadja el, akik önmagukat hirdetik, akik a mindenkori világ életstílusának megfelelnek. Gondoljunk csak Izrael történetében a prófétákra, akik az Atya megbízásában jártak el. Működésük és tanúságtételük az Isten igazságáról szól. Keresztelő Jánost is elődeihez hasonlóan megtérést sürget (Jn.5,33). Ezt nem ismerik fel a zsidók.
Jézus egészen különböző módon lép fel az emberek előtt. (Jn.5,43) Ő azért jött, hogy az Atyáról tegyen tanúságot és ne önmagáról (Jn.5,31). Életét a világ szemével nézve semmiféleképpen nem mondhatjuk dicsőségesnek: Megtestesülésében igénytelennek tűnik, majd pedig Nagypénteken a műve – felszínesen szemlélve – megsemmisülni látszik.
Általában példaképnek mondjuk Krisztust. De Nagypénteket – hogy mindennapi életünkben megéljük Krisztus-követésünk kudarcát – már nem szívesen vállaljuk. Fontos, hogy a mai világ jó véleménnyel legyen rólunk. Gyakran azon vagyunk, hogy tanítványi életünkben a sikereket közvetítsük a világ felé, hiszen a földi siker és az emberi dicséret sokkal kézzelfoghatóbb, mint az Atya dicsőségének, akaratának a keresése. (Jn.5,44)
Mégis a Bibliában azok a személyek maradtak fent és váltak számunkra példaértékűvé, akiknek életmódja Istent tükrözi (Bölcs. 2). Mert még ha külsőleg teljes vereség is – mint Krisztus kereszthalála –, termékeny és gyümölcsöt hozó, akárcsak az elhalt búzaszem, amely sok termést hoz. Így életünket elvesztve, megnyerhetjük azt az Örök életre (Jn 12,24-26).
"Csak az válthat meg, aki meghal értünk,
s csak azt váltjuk meg, kiért meghalunk."
(Gyurkovics Tibor: Péntek)
[Balla János & Szegheő József, Szeged]
Április 8. péntek
Bölcs. 2,1a. 12-22 & Jn 7,1-2, 10, 25-30
Kontraszt
Hogyan hasadna a hajnal, ha nem lenne sötét éj? Hogyan lenne szép a világ, ha nem lett volna „tohu vábohu” alaktalan rendezetlenség? Honnan ismernénk fel a jót, ha nem lenne rossz, az erkölcsileg igazat, ha gonosz nem léteznék?
Ilyen a kontraszt. Nem valami. Csak arra szolgál, hogy a szépet, jót, igazat megmutassa. Sötét háttér a fényesnek, a világosságnak.
Mindkét szentírási rész valamiképpen ezt a kettősséget tárja elénk.
A Bölcsesség könyvének gonoszai összes mesterkedésükkel, gonosz fondorlataikkal egyetlen dolgot szolgálnak: hogy az igaz ember hűsége, Isten-szeretete, ártatlansága nyilvánvaló legyen. Kényszerű rabszolga a gonosz, mert nem tehet mást. Egyedül csak ellenpontként, sötét háttérként statisztál a jó kinyilvánulásához. Olyanok, mint a halasi csipke mögött a keretben a fekete posztó: hogy a művészi csipke minden szépsége kiemelten díszelegjen (dicsőüljön meg).
Ugyanilyen ellentét a jeruzsálemiek acsarkodása Jézus ellen. Tetteit ismerik, nem tagadhatják. Bonyolult filozófiai vitákban, ásatag vallási előírásokba kapaszkodva akarják elbuktatni, de minden mesterkedésük csak Jézus igazságát, fensőbbségét igazolja és emeli ki. Sorra megszégyenülnek, és szégyenük sötét gyűlölete még inkább kiemeli az ártatlan Báránynak, Jézusnak igazságát, isteni mivoltát. Emberi nyilatkozatra késztetik, Ő az Atyára mutatva érvel. A szűkös emberi ravaszság a nagyvonalú Isten igazságának lesz háttér-szolgája, Krisztus isteni dicsőségének kontrasztja.
És ebbe a közegbe teremtett minket Isten: Mindez azért történik, hogy tanúságot tudjunk tenni, hogy a bárányok a farkasok érthetetlen durvasága által ártatlanságuk szelíd fényében tündököljenek. Duzzoghatunk, sóhajtozhatunk! De igazunk van-e? Van-e olyan világ, ahol sötét háttér nélkül érvényesül az igazság? Nehezen hinném. Jó nekünk, ha a világ fejedelme ellenében tudjuk megmutatni ragaszkodásunkat a mindenség Királyához, követvén Őt, felvéve igáját és keresztjét. Hiszen az elsötétült Nagypéntek, a sötétség órája, a sötétség hatalma úgyis csak vászon, amire a feltámadott élet győzelme rajzolódik fel és ragyog mindörökké!
[Imre pap]
Április 9. szombat
Jn,7,40-53
„Némelyek azt mondták: ez a Krisztus! Mások pedig: Csak nem Galileából jön el a Krisztus? Nem épp az Írás mondja, hogy Betlehemből ... jön?
Meghasonlás támadt ezért közöttük. Néhányan el is akarták őt fogni, de végül senki nem vette a bátorságot. Elmentek inkább (árulkodni) a főpapokhoz és a farizeusokhoz, akik meg is kérdezték:
- Miért nem hoztátok hát ide?
Erre azt felelték (mentegetődzve): Embert még nem hallottunk úgy szólni, mint őt!
- Talán ti is hisztek neki? - kérdezték a farizeusok. - Vajon (az ott lévő) fő emberek vagy farizeusok hittek benne? (Ugye, nem?) A sokaság, mert nem is ismeri a törvényt, (legyen) átkozott!
- Vajon a törvényünk előbb elítéli az embert, kihallgatás nélkül, nem ismervén, hogy mit is cselekedett? - kérdezte Nikodésmus.
- Talán te is galileai vagy? - torkolták le a farizeusok - Nézz csak utána, s megtudod: Galileából nem támad próféta!”
Az ’akadémiai tudással’ felvértezettek kérdése (Jézus korában is): Te a szemednek/fülednek hiszel, nem nekünk?
Vagy: élvezzük a klasszikus humor egyik mondanivalóját, mely szerint négy pap vitatkozik egy teológiai kérdésről. Hárman képviselik az egyik álláspontot, egyiküknek más a véleménye. Mikor a renitens kifogy az érvekből, nagy hittel felkiált:
- Uram, tudom, hogy igazam van! Adj valami jelet, hogy így van!
Hirtelen mennydörög egyet az ég.
- Ugyan már, ez csak véletlen! - mondja a három másik.
- Uram, ha igazam van, adj egy nagyobb jelet, hogy a többiek is elhiggyék!
A derült égből lecsap egy villám.
- Ez csak véletlen! - hitetlenkednek a többiek.
- Uram, adj valamilyen félreérthetetlen jelet, hogy meggyőzd ezt a három hitetlent!
Erre az égből egy mély hang dörgi:
- IGAZA VAN!
A három hitetlenkedő pap összenéz, majd az egyikük:
- Na és? Akkor most két vélemény áll hárommal szemben...
Add Uram, hogy a fejem ne álljon közéd és a szívem közé, az üzeneted eljusson hozzám: ’jól csak a szívével lát az ember.’
[Zsombok Magdi és Gyuri, Budapest]
