Idézetek
Az emberi méretű technológia felé
„A fizikai igénybevételt helyettesítő nagymértékű szellemi terhelés a mi szempontunkból nem előnyös. Megfelelő fizikai munka, még ha megerőltető is, nem igényel annyi energiát, mint a figyelem; így azután nem marad figyelem a szellemi dolgokra, amelyek igazán számítanak. Nyilvánvalóan sokkal könnyebb egy nehéz munkát végző földművesnek az isteni dolgok felé fordítania gondolatait, mint egy idegileg fáradt irodai dolgozónak.”
„Az ipar azt állítja, hogy a hirdetés rendkívül fontos egy tömegcikk eladási piacainak megteremtéséhez, lehetővé teszi a hatékony tömegtermelést. De mi más ez a sok hirdetés, mint a kapzsiság, az irigység, a fösvénység serkentése? Tagadhatatlan, hogy az iparosodás, legalábbis annak kapitalista formája, nyíltan felhasználja ezeket az emberi érzéseket - a hét főbűn közül legalább hármat - mint fő hajtóerőket.”
„Mechanikus, mesterkélt, a természettől elszakított tevékenységgé válik a munka, amely az ember potenciális képességeinek csak egy kis részét veszi igénybe, s a dolgozók nagy többségét arra ítéli, hogy munkaideje nagy részét olyan tevékenységgel töltse el, amely nem tartalmaz kellő igényt, ösztönzést a tökéletesedésre, amelyben nincs lehetőség a fejlődésre, nincs Szépség, Igazság vagy Jóság. A modern iparosodásnak nem alapvető célkitűzése, hogy a munkát kielégítővé tegye, hanem inkább az, hogy növelje a termelékenységet.”
„Ha valaki azt mondaná: Én elvetem a termelékenység bálványimádatát, megpróbálom biztosítani, hogy minden munka emberhez méltó legyen, akkor jogosan félhet attól, hogy képtelen lesz kifizetni a várt béreket, vagy ha mégis kifizeti embereit, tönkre fog menni az üzeme.”
„A modern ipari társadalomnak négy fő jellemzője van, s ezek az Evangélium fényében négy nagy és súlyos problémát jelentenek:
1. nagyon bonyolult rendszer;
2. állandóan csábít a főbűnökre: mohóságra, irigységre és kapzsiságra;
3. lerombolja a munka méltóságát és tartalmát;
4. nem tűr ellentmondást, ami a túl nagy egységekből álló szervezet következménye.”
„A modern ipari rendszert egy beépített növekedési hajlam jellemzi; nem képes igazán működni, csak ha növekszik. A „stabilitás” szó kikerült a szótárból és a „stagnálás”került a helyébe.”
„Megkérdezhetjük: mi az, ami a modern technológiát kitermelte? Erre különböző válaszokat lehet adni. Visszamehetünk a reneszánszhoz vagy még távolabb, a nominalizmus keletkezéséig, és rámutathatunk a nyugati ember magatartásának változásaira a vallás, a tudomány, a természet és a társadalom vonatkozásában. (...) Marx és Engels azonban már sokkal közvetlenebb magyarázatot adott erre: a polgárságnak, azaz „a modern kapitalisták osztályának, a társadalmi termelési eszközök tulajdonosainak és bérmunka alkalmazóinak” növekvő ereje.”
„Nagy hiba nem figyelembe venni vagy alábecsülni a „termelési mód” hatásait az emberek életére (nem csupán életszínvonalukra):
- hogyan termelnek; mit termelnek;
- hol dolgoznak; hol élnek; kikkel találkoznak;
- hogyan pihennek vagy hogyan „újulnak meg”; mit esznek, lélegeznek és látnak;
- és ezért mit gondolnak szabadságukról vagy függőségükről.”
Adam Smith-nek nem voltak illúziói a „termelési mód” munkásokra gyakorolt hatásáról:
„Az emberek nagyobb részének tudatát szükségképpen alakítja rendszeres elfoglaltságuk. Az embernek, aki egész életét néhány egyszerű művelet elvégzésével tölti... nincs lehetősége, hogy tudatát fejlessze ... Ezért természetesen elveszti képessége kifejlesztésének szokását, ...”
„Milyen hatással volt a modern technológia az emberi települések rendszerére? Az Egyesült Nemzetek Szervezete és a Világbank közöl mutatókat a városiasodásról, melyek azt jelzik, hogy a különböző országok népességének hány százaléka él városi környezetben (bizonyos lélekszámnál nagyobbakban). Az az érdekes, hogy ezek a mutatók teljesen nélkülözik a döntő szempontot; a lényeg ugyanis nem a mérték, hanem a városiasodás jellege. Az emberi életnek ahhoz, hogy teljesen emberi legyen, szüksége van városokra: de kell hozzá élelmiszer és más nyersanyag is, amit a vidék ad. Mindenkinek szüksége van tehát mind a vidéki, mind pedig a városi környezetre. Ebből következik, hogy a városiasodásnál azt a mintát kell követni, hogy minden vidéki területnek legyen egy közeli városa, elég közeli ahhoz, hogy az emberek ugyanazon a napon bemehessenek oda és visszatérhessenek. Más modell nem nyújt emberi megoldást.”
„Ahelyett, hogy hosszú filozófiai eszmefuttatásba bonyolódnánk, kérdezzük meg a többé-kevésbé lázadó fiatalságot, mit is akar.
Tagadásaik a következők:
Nem akarok bekapcsolódni a napi hajszába.
Ne legyek a gépek, a bürokrácia, az unalom, az ízléstelenség rabja.
Nem akarok elidegenedett, robotoló ingázóvá válni.
Nem akarom, hogy sérült személyiséggé váljak.
S amit akarnak:
A saját dolgomat szeretném csinálni.
Szeretnék (viszonylag) egyszerűen élni.
Emberekkel akarok találkozni, nem álarcokkal.
Az emberek számítanak. A természet számít.
A szépség számít.
A teljesség számít.
Szeretném, ha képes lennék gondoskodni másokról.
Mindezt úgy hívom, hogy vágyódás a szabadságra.”
„A folyékony üzemanyagok rendkívül alacsony ára miatt a technológia rossz irányba fejlődött. Úgy vélem négy területen is.
Először is itt van az a törekvés, hogy minden egyre nagyobb és nagyobb legyen. Mi ezt úgy mondjuk: „a méretek gazdaságossága”. ... Egy normális és szabványos téglagyár a 19. században hetente tízezer téglát gyártott. A századfordulón ez felment heti százezer téglára; napjainkban a szabványméret már heti egy vagy kétmillió tégla. ... Ezt a tendenciát én gigantizmusnak nevezném.
A második tendencia, hogy a dolgok egyre bonyolultabbakká válnak, mert ilyenné teszik őket. A berendezések komplexitása, a leleményesség, amely viszonylag egyszerű dolgokban testesül meg, fantasztikus. ... Aztán természetesen minél bonyolultabb egy dolog, annál inkább hajlamos a meghibásodásra, és akkor mit ér az egész? Feltehetően nem tudjuk megjavítani, ahhoz túl bonyolult. Így elvisszük a javítóüzembe, és fizetünk x dollárt (...)
A harmadik szempont kapcsolódik az elsőhöz és a másodikhoz. A dolgok olyan tőkeigényesekké váltak, hogy már előre gazdagnak és hatalmasnak kell lennünk, még mielőtt valójában bármit is tehetnénk. (...)
E technológiai fejlődés negyedik jellemzőjeként az erőszakot kell megemlíteni.” (pl. a természet kizsákmányolása)
„Ha az utolsó száz év fejlesztésének iménti diagnózisa - egyre nagyobb méret, egyre nagyobb bonyolultság, mind nagyobb tőkefelhalmozódás és mind nagyobb erőszak - helyes, akkor úgy tűnik, a gyógyulás útját ellenkező irányban kell keresnünk. De a gyógyítás nem szükségszerűen jelent visszalépést, mert száz év alatt a felhalmozódó tudás, nevezetesen a természettudományos ismeretek ...nagy előrehaladást is jelentenek. És olyan dolgokat, amelyeket nem lehetett megcsinálni kis méretben a 19. században, ma meg tudjuk csinálni. De persze, ha a mérnököket egész életükben épp ennek ellenkezőjére oktatják, akkor nem is hisznek az egészben. Nevezetesen abban, hogy a dolgok kisebb méretben készíthetők. Nem azt mondom, hogy mindig és minden esetben, hanem az alapvető emberi szükségleteket illetően.”
„Megemlíthetem példaként azt a megvalósult munkát, amely erőszakmentes technológián alapult. Zambia elnöke megkért, látogassam meg országát. Amikor minisztereivel együtt fogadott, kezében egy papírlapot tartott. Gyorsan bemutatott, majd azt mondta: „Ez az, amiért idekértük, mit tegyünk? Bejártam az országot az ötéves tervünkkel. Mindenkinek azt mondtam, hogy ez most a Biblia”. Azután egy nagy lendülettel leszórta a papírokat a földre, és azt mondta: „Most rájöttem, hogy ez rossz Biblia”.
Mi a rossz benne? Az, hogy csupán a rézövezet városait és Lusakát, a fővárost veszi figyelembe, míg a mezőgazdasági területek teljesen kimaradtak belőle. Egy dolog, amiben a zambiai kormányzat különösen érdekelt volt, az élelmezés megjavítása: nem éheznek ugyan, de súlyos mértékű az alultápláltság a fehérjehiány miatt. A fehérjehiány megszüntetésére van egy jelmondatunk: „Egy tojást minden napra, minden zambiainak”. És meglehetősen sikeresen valósították meg a tojástermelést. Meglátogattam számos gazdálkodót, és ott találtam őket sírva a tojások felett, amelyek elborították a szín padozatát. „Mit csinál ezekkel, kikelteti, vagy mit tesz velük? Nem, mi nem kaptunk semmi csomagolóanyagot, amiben a piacra küldhetnénk. A tojástartó-ellátás, ami Dél-Afrikából, Angliából vagy Amerikából szokott jönni, valahogy leállt, s mi semmit sem tudunk kezdeni ezekkel a tojásokkal. Nem vihetjük őket a piacra a zsebünkben. Mit csináljunk? Kezdenek megromlani?”
Vidáman, ahogy általában szoktam, azt mondtam: „Nos, miért nem csinálnak tojástartókat Zambiában?” Természetesen azért, mert senki sem tudta Zambiában, hogyan kell ezeket csinálni, én sem. Visszatérve Londonba, elkezdtünk kutatni. Azt találtuk, hogy gyakorlatilag a világon az összes tojástartót egy multinacionális vállalat gyártja. Felvettük a kapcsolatot európai leányvállalatával, ahol azt mondták: „Nincs semmi probléma! Úgy értem, felépítünk egy gyárat Lusakában, mennyire van szükségük? - Nos, egy durva becslés alapján talán évi egymillióra. Nagyon kicsi a népesség, épp a fejlődés kezdetén van.”
Hosszú szünet: ... „Felejtse el az egészet! A legkisebb gép havonta készít egymilliót. Így, hacsak nem tudja megszervezni a tojástálcák összafrikai közös piacát és megépíteni az utakat Lusakából jövő teherautók számára, hogy szétosszák a tojástálcákat a mezőgazdasági vidékeken...”
Azt mondtam: „De ez épp az ellenkezője a segítségnyújtásnak, ellenkezik a fejlesztéssel, pont azáltal, hogy a külkereskedelemhez kötjük őket, anyagimportot ajánlunk. Miért nem csinálnak kisebb üzemet?” „Oh nem, mi kapunk ugyan elég rendelést kis egységekre, de mérnökeink szerint az teljesen gazdaságtalan lenne.”
Nem tudtunk együttműködni. Megbíztunk egy fiatalembert, és két feladatot adtunk neki: először is a tojástálca újratervezését, ugyanis szerintünk a kapható nem volt egészen megfelelő. A multinacionális vállalt nagy üzleteket csinál, de úgy látszik, nincs igazán jó tervezőjük: ha ugyanis megrakjuk a tojástálcákat és egymásra rakjuk őket, még külön rekeszbe kell tenni a szállításhoz, a rekeszelés pedig nagyon költséges. A feladattal az Iparművészeti Főiskolát kerestük meg Londonban. Hat héten belül megvolt a megfelelő terv, összerakáskor tökéletesen stabil, egy zsineggel összeköthető tojástartó, amely szállítható és egyetlen tojás sem törik össze benne.
A második feladat nehezebb volt: egy miniüzem létesítése. Ezt a Readingi Egyetem géptan tanszékével végeztettük el. Vissza kellett menni az alapelvekhez, oda, hogy mi a feladata egy tojástartónak, s nem ott kezdeni, ahol mások abbahagyták. A prototípus elkészült, és találtunk egy kisüzemi gyártót is. Ennek az üzemnek a kapacitása csak 2%-a volt az eddigi legkisebbnek, költségigénye szintén csupán 2%, és teljesen megfelelt rendeltetésének. (...)
Itt csak ezt az esetet említem, de folytathatnám sokáig. Senki se gondolja, hogy ez egy álom; ez valóság. Lehetséges, és miközben nem tanácsolnám, hogy egyszerűsített technológiával küldjünk embereket a Holdra, azt igenis mondom, hogy tapasztalataink szerint minden lényeges emberi igény kielégítésénél ez lehet a megoldás. S ha nem küldünk embereket a Holdra, nem hiszem, hogy a veszteség megsemmisítő lenne.”
„Ha valaki valóban lelkiismeretesen nekikezd a munkának az említett négy irányban ...támogatást kaphat olyan emberektől, akik pokolra mennének érvényesülésükért az ellenkező irányba, mert egy kicsit mind meg vannak rettenve. Természetesen, ha valaki egyszerűen azt mondja: amit önök csinálnak, az rémes, és önök ezek meg azok, s elítéli őket, akkor nem számíthat az együttműködésükre. De meg lehet őket győzni - ha nem is a szervezeteket, legalább a szervezetekben egyes embereket - arról, hogy valamilyen új irányra van szükség, és ehhez vannak forrásaik, és meg is tehetik ezt minden túlzott erőfeszítés nélkül.”
„Ha hozzálátunk, és értelmesen cselekszünk, s ha elég okosak vagyunk, hogy olyan embereket is megnyerjünk, akik első látásra ellenségeinknek tűnnek, akkor úgy vélem, nem is lesz túl hosszadalmas. Ha lesz elég ember, azt hiszem, lehet egy alternatív technológiánk, lehetnek más lehetőségeink, amelyek teljes mértékben az alapvető emberi igények széles körén alapulnak. Ez egy világosan megfogalmazott feladat.”
