Bokor közösség
Misszió

Finta Lajos atya missziója

 

BEMUTATJUK...

Finta Lajos - PeruFinta Lajos atya missziós papként Peruban szolgál, az őserdők mélyén (Oventeni környékén), ahol előtte sok évig nem volt állandó lelkipásztor.
Finta Lajos a 70-es évek első felében kezdett átjárni Rákoskeresztúrról a péceli hétfő esti ifjúsági hittanra. Hamarosan M. Angel kisközösségébe került, ahol a lelkigyakorlatok meghatározó élményt adtak neki. Az akkori péceli plébános, Halász Bandi bácsi magas fokon élt életszentsége példaértékűvé lett számára.
Innen eredt az alapmotiváció: sarutlan karmelita lesz. Az akkori történelmi helyzet-rendszer azonban ezt nem tette lehetővé.
Így maradt a hazai papi szeminárium. Egerben kezdte 1977-ben, majd folytatta a Budapesti Hittudományi Akadémián. Szentelése 1982-ben volt Vácott. Első állomáshelye Dabas-Sári, majd Kerekegyháza következett.
Ezután kényszerszabadságon volt másfél évig. Ekkor hívták ki a Németországba, az augsburgi egyházmegyébe szolgálni. Itt ismerkedett meg egy missziós püspökkel, aki Argentínában szolgált. Ő már akkor hívta Lajost a nagy paphiány enyhítésére, La Riojába, de püspöke, Keszthelyi Ferenc itthon nevezte ki Nagylócra plébánosnak, a palóc hegyek közé, Hollókő és még 6 másik falu-filiával.
Közben kapcsolatban volt a misszós püspökkel, és végül nem tudott tovább ellenállni a külső és belső hívásnak, igent mondott. A püspök engedélyével 2003 elején elindulhatott a távoli kontinensre öt év szolgálatra.
Ezüstmiséjére 2007-ben hazajött, és a letöltendő egy év után újabb 5 évre kért és kapott engedélyt, akkor már az új püspöktől, Beer Miklóstól - ezúttal Peruba.
Az Amazónia őserdő szélére került Villa Ricába, egy évig volt ezen az állomáshelyén. (Rendkívüli látogatás Azupizuban - Érted Vagyok 2008. december XIX/6. (110.) szám.)
Oventeni2009 februárjában a perui püspök véglegesen áthelyezte a dzsungel belsejébe, Oventenibe.indiánok
Ez a település volt az utolsó állomáshelyük a ferenceseknek, a Che Gevara féle belháború előtt. Lajos feladata: újraéleszteni az egyházat és a magukra hagyott indián közösségeket.
Most 36-39 település tartozik hozzá, elszórtan, igen távol egymástól. Ashén inkák lakják.
Kezdetleges körülmények között, járhatatlan utakon, villany és mindenféle civilizáció nélkül kell föltalálnia magát. Írni is csak akkor tud, ha az élelmiszert szállító helikopterrel bejut Satipo városába 1-2 havonta.
Feladatát hatalmas kihívásnak érzi, és mint írja "Én nagy hálával és békével a szívemben köszöntem meg az Úrnak, hogy arra méltat, hogy egy lehetek azok közül, akik a szó legszorosabb értelmében a Föld végső határára elvihetik az Ő Evangéliumát."

Imáinkat kéri, anyagi támogatásunkat szívesen veszi.
Számlaszáma: OTP 11773102-08506627

[Széplakiné Finta Erzsébet]

Lajos atya levele   Lajos atya levele >>


Kapcsolódó írás: Új hajtás - Adományaink Peruba